Nagy István: a vidék a magyar gazdaság megújításának hajtóereje.
Magyarország kormánya a vidék gazdasági erejére hajtóerőként tekint a magyar gazdaság megújításában. Jelentette ki az agrárminiszter szombaton a hajdú-bihari Bihartordán.
Nagy István a helyi Ezüstkalász-2000 Kft. új szarvasmarha telepének átadóján azt mondta, 2027-ig 2900 milliárd forint áll rendelkezésre az agrárium modernizálására. Ami egyedülálló Európában.A tárcavezető szerint ez az összeg, amelyből 600 milliárd forint európai uniós támogatás. 2300 forint pedig nemzeti forrás.
A háromszorosa az eddigi összegnek, aminek felhasználásával megszületik a 21. századi magyar mezőgazdaság. Hozzátette: nagy hátránya volt eddig a magyar mezőgazdaságnak, hogy elsősorban alapanyagokat állított elő.
A jövőben technológiai korszerűsítéssel, precíziós gazdálkodással, minél több hozzáadott értékkel. Minél nagyobb feldolgozottsággal lehet jobb minőségű termékeket előállítani, és a gazdálkodóknak minél nagyobb jövedelmet elérni – sorolta.
Nagy István szerint mindez hozzájárul, hogy aki vidéken él, az minőségi környezetben él, és megtalálja a számításai ott, ahol született.
A pályázatok “három lába”-ból állnak
Az agrárminisztert kitért a pályázatokra is, amelyeknek “három lába” van. Az első a legkisebbek támogatása, ahol önrész sem kell, 15 ezer eurót, mintegy hatmillió forintot lehet elnyerni. Egyetlen feltétel, hogy öt évig folytatni kell a támogatást nyert tevékenységet.
A második a kis családi vállalkozások támogatása, ahol 200 millió forint az elnyerhető felső határ, és 50 százalékos önrész kell hozzá.
A “harmadik láb” az exportképes nagygazdaságok pályázati finanszírozása. Ahol ötmilliárd forint a felső határ – magyarázta Nagy István. Hozzátéve, hogy 200 milliárd forint összegre írnak ki új pályázatoka. 50 milliárdra a kis családi gazdaságok, 150 milliárdra a nagyvállalkozások pályázhatnak.
Újításként vezetik be, hogy az önrészt csak utoljára kell hozzátenni. A milliárdos projektekhez a 20 százalék, a kisebbekhez az 50 százalék forrást előlegként folyósítják. Mielőbb megkezdődhessenek a fejlesztések, és közben gördülékenyebbé váljon az önrészhez szüksége banki hitelek intézése – mutatott rá a tárcavezető.
További újítás – fűzte hozzá -, hogy a pályázatokat az év végéig folyamatosan hirdetik meg, s mind a 64 pályázati lehetőséget még az idén közzéteszik.
Vitányi István, a térség fideszes országgyűlés képviselője örömmel nyugtázta, hogy a kormány folyamatosan támogatja a vidéken élőket. Akiket arra bíztatott, hogy merjenek vállalkozni.Hozzátette: a június 9-i választásoknak az is a tétje, hogy a térségben is megnyilvánuló nagyívű fejlesztések folytatódjanak.
Kiss Ferenc, az Ezüstkalász-2000 Kft. ügyvezetője jelezte.2,5 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg a gazdaságukban csaknem 1,2 milliárd forint pályázaton elnyert támogatással.
A beruházás során kétmilliárd forintot költöttek épület- és technológia fejlesztésre, ötszáz milliót pedig gépészeti beszerzésekre – tette hozzá. Megemlítve, hogy egyebek között 500 férőhelyes, robottechnológiával ellátott tehénistálló építettek.
Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.
#mezőgazdaság #vidék #pályázat #export #támogatás
Forrás: www.mti.hu