Czomba Sándor: 150 milliárd forintos foglalkoztatási program kezdődik.
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos foglalkoztatási támogatási rendszer. Mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Czomba Sándor hozzátette, 77 ezer embert terveznek megszólítani, 50 ezret támogatni és 23 ezret képzésekbe bevonni.
Ma Magyarországon 120 ezer inaktív ember tudna dolgozni, és a regisztrált álláskeresők száma 230 ezer körül van – mondta. Ismertetése szerint a programnak öt eleme van:
- maximum havi 250 ezer forintig bértámogatást adnak,
- lakhatási támogatás címén legtovább 12 hónapig 186 ezer forint albérleti hozzájárulást lehet igénybe venni,
- 60 kilométeren belül lévő munkahely esetén 10 kilométerenként 10-12 ezer forint hozzájárulást adnak az utazáshoz,
- van lehetőség képzésekre is.
Ezen kívül lesznek a foglakoztatást segítő szolgáltatások, mivel azokat, akik évek óta nem dolgoztak, mentálisan is alkalmassá kell tenni a munkára.
Álláskereső ösztönző juttatás címen a megélhetéshez is havonta hozzájárul a program – közölte az államtitkár.A támogatás célcsoportjába a tartósan munkanélküliek. A hátrányos helyzetű régiókban élők, az 50 év felettiek, és a legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzettek tartoznak. A nem hátrányos helyzetűeknek négy, a hátrányos helyzetűeknek hat hónapig járulnak hozzá a bérhez.
Foglalkoztatási arány Magyarországon
Czomba Sándor beszélt arról is, hogy Magyarországon a foglalkoztatottsági arány a 20 és 60 év között 81 százalék. Ami az Európai Unióban a hetedik legjobb adat. A cél a 85 százalékos arány elérése, ami a három legjobb foglalkoztatottsági mutató között lenne az EU-ban. Úgy vélte, erre reális esély van, “a gazdasági növekedés beindításával a foglalkoztatási adatokon tovább tudunk javítani” – fogalmazott.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy európai uniós forrásból korábban a 30 év alatti álláskeresőknek szóló Ifjúsági Garancia Programot indították el 200 milliárd forintos keretösszeggel. Ezt követi most – szintén uniós forrásból – a 30 éven felüli álláskeresőket célzó 150 milliárdos csomag.
Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.
#foglalkoztatás #álláskeresők #támogatás #program