HÍREK

566 KKV részesül támogatásban

Czomba Sándor: 566 KKV részesül kapacitásbővítő támogatásban


A KKV-kat (mikro-, kis- és közepes vállalkozások) célzó kapacitásbővítő támogatásra 566-an pályáztak sikeresen, az idén januárban indult program keretösszege 6,5 milliárd forint.Mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Czomba Sándor kiemelte, hogy a programra – a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban – eredetileg 4,5 milliárd forint uniós forrás állt rendelkezésre. Amit a jelentős érdeklődés miatt 2 milliárd forint hazai forrással megnöveltek.

Magyarországon az egyik legfontosabb a foglalkoztatás folyamatos emelése és a munkanélküliség csökkentése. “Nem állunk rosszul ebben a harcban”, az országon belül azonban jelentős eltérések vannak – mondta az államtitkár.

Példaként a munkanélküliségi ráta változását említette, amely bár országosan 4-4,6 százalék között mozog. Vármegyei szinten viszont 1,8 és 10,5 százalék között változik, az előbbi Győr-Moson-Sopron, utóbbi pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét jelöli.

Oda kell több lehetőséget, forrást biztosítani, ahol nagyobb a baj. Ezért a kapacitásbővítő támogatásokkal az ország négy régiójára – Észak-Magyarországra, Észak- és Dél-Alföldra, valamint a Dél-Dunántúlra – koncentráltak.

Hátrányos helyzetű régiók támogatása

Az államtitkár hozzátette, feltételezték, hogy ezekben a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetű régiókban a nehézségek ellenére is vannak olyan magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek nemcsak meg tudják tartani mostani munkavállalóikat, hanem bővíteni és fejleszteni is tudnak. A pályázati eredmények alapján jól gondolták – fogalmazott Czomba Sándor.

Ismertetése szerint 1080 darab támogatási kérelem érkezett be, 11,3 milliárd forint értékben. Ebből válogatták ki a legjobbakat, 566 mikro-, kis- és középvállalkozás pályázatát, amelyeket meg tudnak valósítani 6,5 milliárd forintból.

Az államtitkár kitért arra, hogy a pályázatnak köszönhetően uniós forrásból nagyságrendileg 2000, a hazai forrásból pedig csaknem 900 új munkahelyet tudnak létrehozni. Így összességében majdnem 3000 új munkahely jön létre. Az elhelyezkedők csaknem 80 százaléka regisztrált álláskereső.

Ágazati szinten a legtöbb cég az építőipar, a kereskedelem és a gépjárműjavítás, valamint a feldolgozóipar területéről pályázott – ismertette az államtitkár. Czomba Sándor  kijelentette: minden eszközt, lehetőséget meg fognak teremteni arra, hogy ilyen pályázatokkal segítsék a magyar vállalkozásokat.

Kapacitásbővítő program

Almási Erzsébet, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kapacitásbővítő programot az OFA valósítja meg a GINOP plusz segítségével.Felidézte, hogy az idén januárban lehetett a programra pályázni, amelyben a munkáltatók maximum 10 ember felvételéhez igényelhettek támogatást. A bérköltség mellett eszközbeszerzési támogatást is igényelhettek, azonban a program megvalósításához a munkaadóknak 30 százalékos önrésszel kellett rendelkezniük.

A kkv kapacitásbővítő támogatási konstrukció értelmében az új munkavállalók támogatott foglalkoztatási ideje 6 hónap, a nem támogatott továbbfoglalkoztatási kötelezettség pedig 4 hónap. Az új foglalkoztatottra maximum csaknem 2,5 millió forintos támogatás érhető el a hat hónap alatt.

A támogatás célja a kapacitásbővítés mellett, hogy hosszabb távon is segítse a kkv-k alkalmazkodását a zöld és a digitális átállás okozta kihívásokhoz. Ezáltal hozzájáruljon ahhoz, hogy a létrejövő munkahelyek hosszabb távon is fenntarthatók legyenek.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#KKV #támogatás #munkanélküliség #kapacitásbővítés

KKV

Forrás: www.mti.hu 

KKV

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

export
termék export import

KSH: nőtt az export/import volumene

Februárban 1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, januárhoz képest az export kiigazított volumene 6,0, az importé 0,6%-kal nőtt 2024. februárban az export volumene 3,4%-kal

TOVÁBB OLVASOM »
árak
ipari termelői árak változása

Az ipari termelői árak csökkentek

Az ipari termelői árak 2024 márciusában az egy évvel korábbihoz képest 3,0%-kal mérséklődtek, az előző hónaphoz viszonyítva lényegében nem változtak (+0,1%) 2024. márciusban az ipari

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Támogatás strucc- és emutartóknak

AM: a strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra. A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra – közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel. A

TOVÁBB OLVASOM »