HÍREK

Kínai vállalati beruházások hazánkban

Szijjártó Péter: hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik ma Magyarországon

Jelenleg hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik Magyarországon. Amelyek nyomán mintegy 25 ezer új munkahely jön létre a legfejlettebb technológiai színvonalat hozva hazánkba. Közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.

A tárcavezető először Csang San volt kínai kereskedelmi miniszterrel, az Országos Népi Gyűlés pénzügyi és gazdasági bizottságának elnökével egyeztetett. Majd ezt követően jó hírekről számolt be, mondván, hogy a kelet-ázsiai ország gazdasága tavaly öt százalék feletti mértékben bővült. Ezt az ütemet az idei első negyedévben is tartani tudta.

“Ez jó hír nemcsak Kínának, hanem Magyarországnak is. Mivel a német gazdaság mellett mostanra már a kínai gazdaság az, amely a legnagyobb hatással van a magyar gazdaság teljesítményére. Minél jobban megy a kínai gazdaságnak, annál jobban megy a magyar gazdaságnak is” – szögezte le.
Aláhúzta: ennek fő oka, hogy hazánk vált a kínai vállalati beruházások első számú európai célpontjává. “Hatezer milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon, hatezer milliárd forintnyi gyárépítés van folyamatban jelenleg” – jelentette ki.

“Amikor ezek a gyárak majd megépülnek és elkezdenek termelni, akkor összességében mintegy 25 ezer újabb munkahelyet fognak jelenteni. 25 ezer olyan új munkahelyet, amely biztos megélhetést fog adni magyar családoknak. 25 ezer olyan munkahelyet, amely a legfejlettebb technológiai színvonalat hozza Magyarországra” – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ezek a beruházások elsősorban a modern autóiparhoz kapcsolódnak. A szektorban a kínai vállalatok mára abszolút piacvezető pozícióra tettek szert a világban. Ezért üdvözlendő, hogy ezek a cégek Európában elsőként Magyarországra hozzák a gyáraikat. A kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly is meghaladta a tízmilliárd dollárt, és ez nagy valószínűséggel idén is így lesz.

Magyar vállalatok Kínában

A miniszter közölte, hogy már nemcsak a kínai cégek jelennek meg egyre nagyobb számban hazánkban. Hanem a magyar vállalatok is egyre inkább megtalálják a számításaikat Kínában.

Erre példaként hozta fel, hogy az erőművek hűtési rendszereit gyártó MVM-leányvállalat tavaly minden idők legjobb eredményét érte el az országban. Több tízmillió dollárnyi beruházást nyerve el, és így több, jelenleg épülő erőműben is magyar hűtési technológia fog működni.

“A mai és a holnapi nap folyamán is számos nagy kínai vállalat vezetőivel fogunk egyeztetést folytatni. Remélhetőleg ezek az egyeztetések újabb magyarországi munkahelyeket jelentenek majd” – mondta.

Végül pedig kiemelte, hogy szerdán a kereskedelmi és a külügyminiszterrel is tárgyalni fog. Tekintettel arra is, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját.

“A Kína és Magyarország közötti együttműködés mindkét ország számára komoly haszonnal járt az elmúlt években, és a lehetőségek a következő évekre is szép reményekkel kecsegtetnek” – összegzett.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#Kína #Magyarország #beruházás #gazdaság #vállalat

kínai

Forrás: www.mti.hu 

Magyarország

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

Magyarország
innováció

Magyarország a innovatívak között

Hankó Balázs: a cél, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. Azt szeretnénk, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. Egyebek

TOVÁBB OLVASOM »
magyar
gazdaság

A vidék a magyar gazdaság hajtóereje

Nagy István: a vidék a magyar gazdaság megújításának hajtóereje. Magyarország kormánya a vidék gazdasági erejére hajtóerőként tekint a magyar gazdaság megújításában. Jelentette ki az agrárminiszter

TOVÁBB OLVASOM »
Magyarország
gazdaság

Magyarország helye üzleti szektorban

Szijjártó Péter: Magyarország az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajójává vált Közép-Európában. Magyarország mára az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajójává vált Közép-Európában. Az ágazatban dolgozók száma öt év

TOVÁBB OLVASOM »
foglalkoztatottak
Munkaerőpiac

A foglalkoztatottak száma nőtt

4 millió 749 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4%. 2024 áprilisában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos

TOVÁBB OLVASOM »
Siemens
zöldenergia

Siemens új zöld épületeket létesített

Szijjártó Péter: új üzemcsarnokot, képzési központot és napelemparkot létesített a Siemens Energy. Különös jelentősége van a Siemens Energy beruházási programjának, amelynek keretében a vállalat új

TOVÁBB OLVASOM »