HÍREK

AM: mezőgazdasági biztosítások

AM: megjelent a mezőgazdasági biztosításokhoz kapcsolódó díjtámogatás pályázati felhívás


A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretei között megjelent a második vidékfejlesztési pályázati felhívás. Amely a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatás feltételeit tartalmazza. Folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót. Jelentette be szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).

A termelést nehezítő kockázatok kezelése tekintetében az elmúlt években felértékelődtek a mezőgazdasági biztosítások, melyhez az Agrárminisztérium kiemelt támogatási intenzitással nyújt segítséget. A 2014 óta működtetett konstrukció 23 ezer gazdálkodóval és 1,7 millió hektár biztosított területtel valósult meg az elmúlt időszakban.

A 2024. március 14-én megjelent, “KAP-RD16-1-24 – Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR II. pillér). Díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás” megnevezésű pályázati felhívás célja, hogy ösztönözze a magyar gazdálkodókat a termelésüket nehezítő kockázatok csökkentésére. A felhívás keretében olyan mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtható támogatás, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20 százalékot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.

A tárca közleménye szerint a konstrukció lényegében a Vidékfejlesztési Programban megismert támogatási konstrukció folytatása. Így továbbra is három különböző típusú mezőgazdasági biztosítási szerződés után vehető igénybe támogatás (“A”, “B” és “C” típus). Amelyek különböző fajokra és biztosítási eseményekre köthetőek.

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség. Azaz a megfizetett éves nettó biztosítási díj legfeljebb 70 százaléka, de ha a támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló forrásokat, a támogatás arányosan csökken. A “B” és a “C” típusú biztosítási szerződések esetében legfeljebb az elszámolható költségek 40 százalékáig. Az “A” típusú biztosítási szerződések esetében pedig legfeljebb 55 százalékáig – részletezte az AM.

Emlékeztetnek, hogy a KAP Nemzeti Irányító Hatóság 5/2024. számú közleményében jóváhagyta és közzétette a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződéseket. Melyeket az idén négy biztosítótársaság nyújt a gazdálkodók irányába.

Kárenyhítő juttatás

A 2024. gazdálkodási évhez kapcsolódó támogatási kérelmek benyújtására a mezőgazdasági biztosítási szerződés kedvezményezettjeként szereplő gazdálkodóknak idén a 2024. évi egységes kérelem keretében. Annak nyitva álló időszakában, az egységes kérelembenyújtás szabályai szerint van lehetőségük.

A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ezzel jogosultakká válnak a kárenyhítő juttatás maximális, 80 százalékos összegére. Így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe.

A felhívás és az ahhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n találhatók. Hangsúlyozták, hogy ezt a felületet érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden, a pályázati felhívásokkal kapcsolatos információ, változás itt érhető el.

Az Agrárminisztérium célja a mezőgazdasághoz kapcsolódó kockázatok lehető legszélesebb eszköztárral történő csökkentése. Ezen eszköztár a károk csökkentését szolgáló technológiai fejlesztések és az ezt célzó termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzésével kezdődik. Kiterjed a kárenyhítési alapra és fontos alappillére a biztosítási díjtámogatás biztosítása – hangsúlyozták.

Számoljunk és nézzük meg tudunk-e az Ön számára kedvezőbb lakásbiztosítást kötni a márciusi lakásbiztosítási kampányban! A biztosítók ajánlatát egyben, összehasonlítva láthatja nálunk.Hívjon bennünket és segítünk kedvező megoldást találni: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!
Személyes és távoli, online kötés is megoldható! Vagy klikkeljen és számolja ki a következő linken – összehasonlító oldalunkon a legkedvezőbb megoldásokért:

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#mezőgazdaság #díjtámogatás #kárenyhítés #AM #gazdálkodó

AM

Forrás: www.mti.hu 

NAK

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ügyintézés
Közigazgatás

Fejlődött az elektronikus ügyintézés

Sokat fejlődött az elektronikus közigazgatási ügyintézés, de hiányosságokat is feltárt az ellenőrzés Sokat fejlődött az elektronikus közigazgatási ügyintézés, de hiányosságokat is feltárt az ellenőrzés a

TOVÁBB OLVASOM »
Kína
gazdaság

Kínai vállalati beruházások hazánkban

Szijjártó Péter: hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik ma Magyarországon Jelenleg hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik Magyarországon. Amelyek nyomán mintegy 25 ezer

TOVÁBB OLVASOM »
álláskeresők
Munkaerőpiac

Álláskeresőket támogató program indul

Czomba Sándor: a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul. Hétfőtől indul a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató program. A pályázat 1,7 milliárd forint hazai forrásból

TOVÁBB OLVASOM »
program
KKV támogatás

KKV Technológia Plusz Hitelprogram

KKV Technológia Plusz Hitelprogram – GINOP Plusz- 1.4.3-24 A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) termelékenységének növelésére, termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtésére és bővítésére szolgáló

TOVÁBB OLVASOM »
falugazdász
falugazdász

Bővült a falugazdász-hálózat

NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Új agrártámogatási honlap indult

Agrárminisztérium: elindult az új agrártámogatási honlap Új honlap, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk.

TOVÁBB OLVASOM »