HÍREK

Növekedési pályán a gazdaság

Varga Mihály: a magyar gazdaság idén visszatér a tartós növekedési pályára

A magyar gazdaság idén visszatér a tartós növekedési pályára. A foglalkoztatás továbbra is magas, a munkanélküliségi ráta alacsony lesz – mondta a pénzügyminiszter szerdán Budapesten, a Magyarországról szóló OECD-országtanulmány bemutatóján.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kormány és a nemzetközi hitelminősítők értékelésével összhangban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development) is arra számít, hogy a magyar gazdaság az uniós átlag felett teljesíthet a következő években.

Hozzátette, hogy az OECD-országtanulmány idén 2,4 százalékos, jövőre 2,8 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít, vagyis majdnem akkorát, mint amit a kormány vár.

A magyar gazdaság teljesítménye 5 százalékkal haladja meg már most a járvány előtti szintet, miközben az EU-tagállamok átlaga 3,5 százalék. Egyetértés látszik a kormány és az OECD között abban is, hogy a költségvetési hiányt csökkenteni, az egyensúlyi mutatókat javítani kell.

A zöld átállás nyertese lehet hazánk

A miniszter jelezte, Magyarország a következő években csökkentheti államadósságát, így mérséklődhetnek a kamatkiadásai. A zöld átállásnak pedig a nyertese lehet, ha a kormány terveinek megfelelően az energiatermelés és energiatárolás élmezőnyébe kerül.

Varga Mihály szerint az OECD szakszerű, megalapozott jelentést készített Magyarországról, megállapításai összhangban állnak a kormány értékelésével. Ami azzal magyarázható, hogy más nemzetközi szervezeteknél jobban ismeri a magyar gazdaság rendszerváltás utáni történetét és az ország sajátosságait. Csaknem 130 oldalas dokumentuma elfogulatlan helyzetképet ad, ajánlásai segítenek a további fejlődésben – fogalmazott.

Az OECD magyarországi látogatáson tartózkodó főtitkára arról beszélt, hogy Magyarország sikeresen épített föl exportorientált gazdaságot. A foglalkoztatás pedig szintén kedvező folyamatokat vetít előre, hiszen 15 éve az itteni adatok még a legrosszabbak, ma viszont a legjobbak közé tartoznak.
Mathias Cormann üdvözölte az infláció csökkentésé. Úgy vélekedett, hogy a kockázatokat továbbra sem szabad lebecsülni. A jegybanknak mindig készen kell állnia megfelelő lépések megtételére, ha a külső körülmények miatt erre szükség lenne.

A reálbérek és a kivitel volumene emelkedni fog

Az OECD számításai szerint Magyarországon a reálbérek és a kivitel volumene emelkedni fog, a gazdasági helyreállítás folytatódik. Exportorientált államként Magyarországnak most az a legfontosabb, hogy fokozza

  • a termelékenységet,
  • a versenyképességet,
  • a technológia térnyerését,
  • fejlessze a közlekedési
  • a telekommunikációs infrastruktúrát – tette hozzá a főtitkár.

Mathias Cormann jelentős eredményeket vár a kormány korrupcióellenes intézkedéseitől, az egyenlő esélyek biztosítása érdekében pedig célzott intézkedéseket sürgetett. Szorgalmazta egyúttal a zöld átállás gyorsítását, valamint az oktatásban rejlő lehetőségek jobb kihasználását, ezek ugyanis – mint mondta – szintén hozzájárulhatnak a gazdasági fejlődéshez.

Számoljunk és nézzük meg tudunk-e az Ön számára kedvezőbb lakásbiztosítást kötni a márciusi lakásbiztosítási kampányban! A biztosítók ajánlatát egyben, összehasonlítva láthatja nálunk.Hívjon bennünket és segítünk kedvező megoldást találni: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!
Személyes és távoli, online kötés is megoldható! Vagy klikkeljen és számolja ki a következő linken – összehasonlító oldalunkon a legkedvezőbb megoldásokért:

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#gazdaság #reálbér #zöld_energia #OECD #növekedés

gazdaság

Forrás: www.mti.hu

program

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ügyintézés
Közigazgatás

Fejlődött az elektronikus ügyintézés

Sokat fejlődött az elektronikus közigazgatási ügyintézés, de hiányosságokat is feltárt az ellenőrzés Sokat fejlődött az elektronikus közigazgatási ügyintézés, de hiányosságokat is feltárt az ellenőrzés a

TOVÁBB OLVASOM »
Kína
gazdaság

Kínai vállalati beruházások hazánkban

Szijjártó Péter: hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik ma Magyarországon Jelenleg hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik Magyarországon. Amelyek nyomán mintegy 25 ezer

TOVÁBB OLVASOM »
álláskeresők
Munkaerőpiac

Álláskeresőket támogató program indul

Czomba Sándor: a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul. Hétfőtől indul a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató program. A pályázat 1,7 milliárd forint hazai forrásból

TOVÁBB OLVASOM »
program
KKV támogatás

KKV Technológia Plusz Hitelprogram

KKV Technológia Plusz Hitelprogram – GINOP Plusz- 1.4.3-24 A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) termelékenységének növelésére, termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtésére és bővítésére szolgáló

TOVÁBB OLVASOM »
falugazdász
falugazdász

Bővült a falugazdász-hálózat

NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Új agrártámogatási honlap indult

Agrárminisztérium: elindult az új agrártámogatási honlap Új honlap, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk.

TOVÁBB OLVASOM »