HÍREK

Csökkent az építőipar termelése

2023. decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,3%-kal csökkent, az előző hónaphoz képest 5,1%-kal nőtt az építőipar teremelésének volumene

2023 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 6,0, az egyéb építményeké 0,5%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,1%-kal nagyobb volt a novemberinél.
2023-ban az építőipar termelése 5,0%-kal kisebb volt a 2022. évinél. Január–decemberben az építőipar termelői árai átlagosan 15,9%-kal nőttek az előző évhez mérten.

2023 decemberében az előző év azonos hónapjához képest:

  • Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 6,0, az egyéb építményeké 0,5%-kal.
  • Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 8,8, az egyéb építmények építésében 2,2%-kal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 13,6%-kal visszaesett.
  • A megkötött új szerződések volumene 0,6%-kal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 0,1%-kal mérséklődött, az egyéb építmények építésére vonatkozóké pedig 2,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • Az építőipari vállalkozások december végi szerződésállományának volumene 23,5%-kal csökkent. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 20,2, az egyéb építményekre vonatkozóké 26,0%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

2023 egészében az előző évhez képest:

  • Az építőipari termelés volumene 5,0, ezen belül az épületek építése 5,6, az egyéb építményeké 3,8%-kal csökkent. 2023-ban 11,2%-kal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, ezen belül az épületekre kötöttek volumene 16,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 4,4%-kal esett vissza.

Építőipari termelői árak:

  • 2023 IV. negyedévében az építőipar termelői árai 9,2%-kal nőttek az előző év azonos időszakához mérten. Az építőipar ágazatain belül az egyéb építmények építésében és a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben hasonló mértékben (9,9 és 9,7%-kal), míg az épületek építése vonatkozásában kevésbé (7,7%-kal) nőttek az árak 2022 IV. negyedévéhez képest. A költségek – ezen belül elsősorban a munkabérek – növekedésének árfelhajtó hatását a megrendelések visszaesése mérsékelte.
  • Az építőipar árai 1,0%-kal magasabbak voltak az előző negyedévinél.

Az építőipari termelés

Időszak Az építőipari termelés
volumenindexe értéke folyó áron, milliárd forint
eredeti szezonálisan és munkanappal kiigazított
az előző év azonos időszaka = 100,0% 2015 = 100,0% az előző hónap = 100,0%
2016 81,2 81,1 80,3 x 1 812,7
2017 129,7 105,2 103,4 x 2 491,5
2018 121,3 127,5 125,9 x 3 321,3
2019 120,4 153,9 154,8 x 4 381,6
2020 90,3 138,9 140,5 x 4 240,4
2021 112,1 155,3 154,5 x 5 330,6
2022 101,6 158,2 159,1 x 6 779,8
2022. január 98,1 86,6 154,4 91,8 282,9
február 143,2 123,2 180,6 117,0 399,5
március 112,9 161,8 167,5 92,8 527,0
április 105,7 128,6 157,0 93,7 440,5
május 103,7 151,8 160,2 102,0 523,5
június 88,6 160,7 150,5 94,0 558,5
július 98,8 159,8 155,1 103,0 578,3
augusztus 98,3 151,9 150,4 97,0 547,6
szeptember 101,5 189,8 157,4 104,7 688,0
október 93,2 159,4 149,5 95,0 604,2
november 105,5 205,3 167,3 111,9 784,9
december 96,2 219,5 159,7 95,4 844,8
2023. január 98,4 85,2 152,6 95,6 346,1
február 85,8 105,7 153,7 100,7 425,6
március 93,6 151,4 155,8 101,4 612,3
április 93,5 120,2 147,8 94,9 482,6
május 93,0 141,2 149,3 101,0 570,9
június 97,6 156,8 147,9 99,0 639,1
július 103,7 165,7 159,2 107,6 678,4
augusztus 101,5 154,2 152,5 95,8 628,7
szeptember 93,9 178,2 148,1 97,1 730,8
október 98,7 157,3 148,3 100,2 651,0
november 86,3 177,2 144,8 97,6 739,0
december 95,7 210,0 152,1 105,1 882,2
január–december 95,0 150,3 151,0 x 7386,7

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#építőipar #ipari #termelés #ksh

építőipar

Forrás: www.ksh.hu

álláskeresők

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ügyintézés
Közigazgatás

Fejlődött az elektronikus ügyintézés

Sokat fejlődött az elektronikus közigazgatási ügyintézés, de hiányosságokat is feltárt az ellenőrzés Sokat fejlődött az elektronikus közigazgatási ügyintézés, de hiányosságokat is feltárt az ellenőrzés a

TOVÁBB OLVASOM »
Kína
gazdaság

Kínai vállalati beruházások hazánkban

Szijjártó Péter: hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik ma Magyarországon Jelenleg hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik Magyarországon. Amelyek nyomán mintegy 25 ezer

TOVÁBB OLVASOM »
álláskeresők
Munkaerőpiac

Álláskeresőket támogató program indul

Czomba Sándor: a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul. Hétfőtől indul a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató program. A pályázat 1,7 milliárd forint hazai forrásból

TOVÁBB OLVASOM »
program
KKV támogatás

KKV Technológia Plusz Hitelprogram

KKV Technológia Plusz Hitelprogram – GINOP Plusz- 1.4.3-24 A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) termelékenységének növelésére, termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtésére és bővítésére szolgáló

TOVÁBB OLVASOM »
falugazdász
falugazdász

Bővült a falugazdász-hálózat

NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Új agrártámogatási honlap indult

Agrárminisztérium: elindult az új agrártámogatási honlap Új honlap, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk.

TOVÁBB OLVASOM »