HÍREK

Magyarország az autóipar nyertese

Magyarország : az autóipar nyerteseaaz új forradalomban

Magyarország az egyik nyertese az autóipar hagyományos fejlődésének és az új technológiai átállásának Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért  Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint.

 A közlemény szerint Palkovics László a Deutsche Wirtschaftsclub (DWC) február 7-i rendezvényén, Debrecenben tartott előadást. Beszélt többek között az autóipart is meghatározó zöldenergiáról, az autóipar jelenlegi nemzetközi trendjeiről és hazai helyzetéről.

Az autóipar jövőjével kapcsolatban a professzor úgy véli, hogy Magyarország nyertese lett annak, hogy az autóipar új technológiai átállására időben fordított figyelmet. A hagyományos technológiák terén pedig jelentős szerepvállalással bír, hiszen mindezek együttes egyvelege lesz a jövő.

A professzor hangsúlyozta, hogy Magyarországon a fő energiapolitikai célkitűzések ugyanazok, mint az elmúlt években. Napjainkra kialakult helyzetben a hangsúly eltolódott az energiaszuverenitásra és a megfizethetőségre.

A zöldenergia előállításával és tárolásával összefüggésben kiemelte: “időben léptünk, és most az elsők között állunk”. A zöldenergia előállításának és újrahasznosításának biztonságosnak kell lennie, a kormány dolgozik azon, hogy az előírások olyanok legyenek, mint Németországban.

A kormány – több más zöldenergia-fejlesztést ösztönző program indítása mellett – támogatja a korábbi buszoknál környezetkímélőbb zöldjárművek vásárlását. Valamint a járműveket üzemszerűen használó, hidrogénhajtású teherautó, kamion beszerzését tervező vállalkozásokat.

A zöldenergia tárolását, valamint a közúti- és vasúti közlekedés zöldenergia-átállását érintően összesen több mint 20 ajánlást fogalmazott meg az Energia21 korábban.

Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#autóipar #zöldenergia #technológia #Energia21

autóipar

Forrás: www.mti.hu

bemutatóüzem

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

pályázatok
pályázatok

Új pályázatok szeptember 17-től

Új pályázatok: Szeptember 17-től két új, összesen 200 milliárd forint értékű felhívásra pályázhatnak a vállalkozások: a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása kapcsán 150 milliárd forint,

TOVÁBB OLVASOM »
MOL
MOL

MOL zöld beruházás készült el

A Mol százhalombattai finomítójában megkezdte a termelést Kelet-Közép-Európa eddigi legnagyobb, 10 megawatt kapacitású zöldhidrogén-üzeme. A létesítmény évente 1600 tonna tiszta, karbonsemleges zöld hidrogént állít itt

TOVÁBB OLVASOM »
szolgáltatás
szolgáltatás külkereskedelem

Nőtt a szolgáltatás export/import

A szolgáltatás-külkereskedelmi többlet 2,4 milliárd euró volt az I. negyedévben. 2024 I. negyedévében a szolgáltatás euróban számított exportja és importja egyaránt 3,7%-kal nőtt az előző

TOVÁBB OLVASOM »
Magyarország
innováció

Magyarország a innovatívak között

Hankó Balázs: a cél, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. Azt szeretnénk, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. Egyebek

TOVÁBB OLVASOM »