HÍREK

4,7 millió foglalkoztatott decemberben

Decemberben 4 millió 723 ezer főre bővült a foglalkoztatott népességszám

2023 decemberében 21 ezer fővel, 4 millió 723 ezer főre nőtt a 15–74 éves foglalkoztatott magyar állampolgárok átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest. 2023-ban – az év egészét tekintve – a foglalkoztatottak átlagos száma 29 ezer fővel, 4 millió 724 ezer főre emelkedett, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,8% volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

2023. október–decemberben az egy évvel korábbihoz képest:

A 2023. október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 740 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 37 ezer fővel, a külföldön dolgozóké pedig 8 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 7 ezerrel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 615 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 75,0% volt. A férfiak foglalkoztatotti létszáma lényegében nem változott, 2 millió 431 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,9% volt. A nők körében a foglalkoztatottak létszáma 22 ezer fővel, 2 millió 183 ezer főre nőtt, a foglalkoztatási ráta pedig 71,0%-ot ért el.

A 15–74 éves foglalkoztatottak létszámának alakulása, 2023. október–december

 

Megnevezés Létszám, ezer fő Létszámváltozása)
ezer fő %
A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozik 4 570,2 36,8 0,8
Közfoglalkoztatottb) 62,7 -6,6 -9,5
Magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagja 107,3 7,5 7,6
Összesen 4 740,2 37,7 0,8
Ebből: gyed, gyes miatt tartósan távol lévő 128,8 -2,2 -1,7

a) Az előző év azonos időszakához képest.
b) A válaszadó önbesorolása alapján.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában 269 ezer főt foglalkoztattak, foglalkoztatási rátájuk 27,2% volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 88,3% volt, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,8 százalékponttal, 69,6%-ra emelkedett.

A 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,6%), míg a legalacsonyabb érték (69,4%) Észak-Magyarországot jellemezte. A foglalkoztatási ráta legnagyobb mértékben Nyugat-Dunántúlon nőtt (1,4 százalékponttal), míg Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon csökkent (egyaránt 0,7 százalékponttal).

A foglalkoztatottság korcsoportok szerinti alakulása a 15–64 évesek körében, 2023. október–december

 

Korcsoport, éves Létszám Foglalkoztatási ráta
ezer fő változás, ezer főa) % változás, százalékponta)
15–24 269,0 –2,0 27,2 –0,4
25–54 3 548,9 –12,4 88,3 0,2
55–64 796,9 40,1 69,6 2,8
Összesen 4 614,8 25,7 75,0 0,5

a) Az előző év azonos időszakához képest.

2023-ban az egy évvel korábbihoz képest:

A foglalkoztatottak létszáma 29 ezer fővel, 4 millió 724 ezerre nőtt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 25 ezer fővel, a külföldi telephelyen munkát vállalóké 12 ezerrel bővült, míg a magukat közfoglalkoztatottnak vallók létszáma 8 ezerrel csökkent.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 604 ezren tartoztak a 15–64 évesek körébe, a korcsoport foglalkoztatási rátája 0,4 százalékponttal, 74,8%-ra nőtt. A férfiak körében 0,2 százalékponttal, 79,0%-ra, a nők esetében 0,6 százalékponttal, 70,5%-ra emelkedett.

A fő korcsoportok közül a 15–24 éves fiatalok, illetve a 25–54 évesek foglalkoztatási szintje lényegében nem változott, ugyanakkor az 55–64 éves korcsoportban jelentős növekedés volt megfigyelhető, foglalkoztatási rátájuk 3,6 százalékponttal, 69,1%-ot ért el.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#foglalkoztatott #foglalkoztatási_ráta #munkaerőpiac #versenyszféra #közfoglalkoztatott

foglalkoztatott

Forrás: KSH

szolgáltatás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

pályázatok
pályázatok

Új pályázatok szeptember 17-től

Új pályázatok: Szeptember 17-től két új, összesen 200 milliárd forint értékű felhívásra pályázhatnak a vállalkozások: a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása kapcsán 150 milliárd forint,

TOVÁBB OLVASOM »
MOL
MOL

MOL zöld beruházás készült el

A Mol százhalombattai finomítójában megkezdte a termelést Kelet-Közép-Európa eddigi legnagyobb, 10 megawatt kapacitású zöldhidrogén-üzeme. A létesítmény évente 1600 tonna tiszta, karbonsemleges zöld hidrogént állít itt

TOVÁBB OLVASOM »
szolgáltatás
szolgáltatás külkereskedelem

Nőtt a szolgáltatás export/import

A szolgáltatás-külkereskedelmi többlet 2,4 milliárd euró volt az I. negyedévben. 2024 I. negyedévében a szolgáltatás euróban számított exportja és importja egyaránt 3,7%-kal nőtt az előző

TOVÁBB OLVASOM »
Magyarország
innováció

Magyarország a innovatívak között

Hankó Balázs: a cél, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. Azt szeretnénk, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. Egyebek

TOVÁBB OLVASOM »