HÍREK

Nagy kockázat a kiberfenyegetettség

A kiberfenyegetettség a legnagyobb üzleti kockázat egy nemzetközi felmérés szerint

A vállalatok számára 2024-ben is a kiberbiztonsági fenyegetések jelentik a legnagyobb üzleti kockázatot. Az Allianz közölte nemzetközi felmérése alapján az MTI-vel.

A biztosító társaság felmérése szerint az adatbiztonság megóvása a legjelentősebb kihívás a kiberkockázatokon belül. Ezt követik a kritikus infrastuktúrát és az eszközöket érő támadások, valamint a zsarolóvírusok. Hozzátették, hogy a kiberbűnözés már harmadik éve a legnagyobb kockázatnak, de még soha nem előzte meg ilyen arányban a további kockázatokat. A vizsgálat 92 országa közül 17-ben, többek között az Egyesült Államokban, Indiában és Japánban említették ezt első helyen.

A közlemény szerint az ellátási láncok zavarai enyhültek, ennek ellenére az üzletmenet folytonosságának megszakadása még mindig a második legkomolyabb fenyegetés. A harmadik helyen a természeti katasztrófák állnak. Az Allianz ez szerint érthető, hiszen például a biztosítási károk többségét a viharkárok tették ki tavaly.

A természeti katasztrófákat Horvátországban, Görögországban, Malajziában, Marokkóban, Mexikóban, Szlovéniában és Thaiföldön éppúgy az első számú kockázatnak tekintik, mint Magyarországon.

További üzleti kockázatok hazánkban

Belföldön az élmezőnybe tartozik még a makrogazdasági környezet, valamint a jogszabályi és szabályozási változások. A rangsor alaposan átrendeződött, a tavaly még első helyen álló energiakrízis a 8. helyre esett vissza, új belépőként pedig megjelent az első tíz kockázat között a piaci környezet változása.

Az Allianz arra számít, hogy a kihívások jelentősen próbára teszik idén az ellátási láncok és az üzleti modellek ellenállóképességét. Hangsúlyozták egyúttal, hogy a biztosítási fedezeteket tanácsos a kockázatváltozásoknak megfelelően módosítani.

A nagyobb cégek kockázattudatossága a járvány időszaka óta javult, törekednek a rugalmasságra. A kisebbeknek ugyanakkor nincs elég idejük és erőforrásuk a hatékony felkészülésre, ezért nekik egy váratlan esemény után tovább tart visszatérni a normális üzletmenethez. A növekedési kilátások világszinten továbbra sem túl jók, de a gazdasági hullámvölgyek csillapodhatnak, így némiképp egyes kockázatok is enyhülhetnek – tették hozzá.

A felmérés 92 ország és terület 3069 kockázatkezelési szakértőjének véleménye alapján készült – olvasható a közleményben.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#kockázat #üzleti #kiberfenyegetettség

kockázat

Forrás: MTI

beruházás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

export
termék export import

KSH: nőtt az export/import volumene

Decemberben 271 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, novemberhez képest az export kiigazított volumene 1,5, az importé 14%-kal nőtt 2023. decemberben az export volumene 8,4,

TOVÁBB OLVASOM »
mezőgazdaság
mezőgazdaság

AM: kertészeti növénytermesztés

AM: a jövőben is számíthat támogatásra a kertészeti növénytermesztés Az Agrárminisztérium (AM) a kertészeti növénytermesztés kiemelt támogatását, az ágazathoz kapcsolódó vidékfejlesztési pályázatok várhatóan tavasszal jelennek

TOVÁBB OLVASOM »
beruházás
beruházás

Csökkentek a beruházások 3,0%-kal

2023 IV. negyedévében 3,0%-kal csökkentek a beruházások A beruházások volumene 2023 IV. negyedévében a megelőző év azonos időszakához viszonyítva 3,0%-kal csökkent, a III. negyedévhez képest

TOVÁBB OLVASOM »
magyar
agrártámogatás

2024-ben támogatják a magyar gazdákat

Nagy István: a magyar gazdák támogatásai 2024-ben is biztosítottak A magyar gazdák támogatásai 2024-ben is biztosítottak. A kormány komplex, a pénzügyi és a jövedelembiztonságot erősítő,

TOVÁBB OLVASOM »
GINOP
GINOP Plusz

GINOP plusz program harmadik szakasz

Hankó Balázs: a GINOP plusz program munkahelyi képzés harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni A márciusban 70 milliárd forint kerettel induló munkahelyi képzéseket támogató

TOVÁBB OLVASOM »
ipar
ipar

Az ipar 4.0 fejlesztések támogatása

Fábián Gergely: a versenyképességet erősítő ipar 4.0 fejlesztések támogatása továbbra is kulcsfontosságú A kormány támogatásával és az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) koordinációjával

TOVÁBB OLVASOM »