HÍREK

Kötelező felelősségbiztosítás

Kötelező felelősségbiztosítás vállalkozásoknak

Egy rendelet kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás megkötését írta elő a gazdasági társaságoknak. A jövőben a szemétgazdálkodási vállalkozásoknak, valamint minden olyan cégnek, aki szemetet termel, szükséges rendelkeznie ilyen biztosítással.

Ez a kötelező felelősségbiztosítás a teljesen átalakuló szemétgazdálkodási rendszernek köszönhetően rengeteg vállalkozásnak kötelező eleme lesz a mindennapi tevékenység folytatásához.

A környezetvédelmi felelősségbiztosítás jogszabályi háttere

Az aktuálisan érvényben levő jogszabályokban 2 kört különböztethetünk meg:

  1. Az egyikbe a hulladéktermelők tartoznak, vagyis azok a cégek akiknek a tevékenységük nyomán meghatározott mennyiségű szemét képződik,
  2. A másikba a hulladékgazdálkodó szervezetek tartoznak. Ide sorolandók azok a szervezetek is, amelyek e törvény szerint hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet végeznek, vagy az európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott célból Magyarország területére hulladékot behoznak, kivisznek vagy átszállítanak.

A 271/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet 2024.01.01-től lép hatályba. Úgy rendelkezik, hogy az adott gazdálkodó szervezet tevékenysége által okozott, előre nem látható környezeti károk felszámolását lehetővé tevő finanszírozás biztosítása érdekében kell környezetvédelmi biztosítást kötni, a kormányrendeletben meghatározottak alapján.

Ha egy gazdálkodó szervezetnél a tárgyévben keletkezett hulladék meghaladja a meghatározott küszöbértékeket, akkor kötelezővé válik bizonyos intézkedések megtétele. Veszélyes hulladék esetén a 200 kilogrammos, nem veszélyes hulladék esetén a 2000 kilogrammos, és nem veszélyes építési-bontási hulladék esetén a 5000 kilogrammos határokat kell figyelembe venni.

Az előírásoknak megfelelően, a kötelezettség életbe lépése esetén minimum tízmillió forintos biztosítási összeggel kell számolni.

A biztosítás tartalma

Egy olyan közigazgatási jogi felelősségről beszélünk, amely előre nem látható véletlen, váratlan, a normális üzemi folyamattól eltérő eseményre visszavezethető környezetkárosodások miatt kialakult fizetési kötelezettség.

Ez a károkozás érinthet:

  • védett fajokat, természetes élőhelyeket
  • felszíni vizeket is, azok készleteit, minőségét, mennyiségét,
  • ezen vizek medrében és partjában, a víztartó képződményekben és azok fedőrétegeiben, valamint a vízzel kapcsolatosan – jogszabályban vagy hatósági határozatban – kijelölt megkülönböztetett védelem alatt álló (védett) területek is ide sorolandók.
  • A talaj termőképességében, szerkezetében, víz- és levegőháztartásában, valamint élővilágában okozott károkat.

Ha a cég több hulladékgazdálkodási tevékenységet végez több engedély alapján, akkor minden tevékenységre külön-külön kell biztosítást kötni. Amennyiben összevont engedélyről van szó, vagyis az Ügyfél több hulladékgazdálkodási tevékenységet végez egy engedély alapján, akkor egy biztosítási szerződés keretében lehet kezelni a több tevékenységet. Ilyenkor tevékenységenként ki kell számolni a biztosítási összeget, és a legnagyobb limitre kell megkötni a biztosítást.

Az érvényes biztosítással rendelkezők számára téríti az elsődleges helyreállítási intézkedés költségeit, ami az eredeti állapot helyreállítását támogatja. Ez valójában a legjobb forgatókönyv akkor, ha bekövetkezik a baj, de még van lehetőség a visszaállításra. Ide sorolandók továbbá a kiegészítő helyreállítási intézkedés költségei is.

A károkozással felemerülő további költségeket is téríti. A pótlás költségei, a kompenzációs helyreállítási költségeket, a helyreállítás befejezéséig felmerült intézkedési költségek, a szakértői költségeket, a bírósági, hatósági eljárás költségei is térítésre kerülnek.

Keress bennünket és segítünk a megfelelő kötelező biztosítás megtalálásában! A magyar biztosítók megoldásai alapján kiszámoljuk a legjobb ajánlatot. Telefon: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#kötelező #felelősségbiztosítás #környezetvédelem #vállalkozások

kötelező

Forrás: 271/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet

Kína

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

Baross Gábor
Baross Gábor hitelprogram

Szerződések a Baross Gábor programban

A 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében. Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom emelkedett

A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,2, az előző hónaphoz képest 2,0%-kal emelkedett. 2024. márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat

TOVÁBB OLVASOM »
autópiac
autó piac

AutoWallis:750 Mrd Ft árbevétel?

Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez. Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás

TOVÁBB OLVASOM »
űrkutatás
űrkutatás

Meghatározó szerep az űripar területén

Nagy Márton: Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén. Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon

TOVÁBB OLVASOM »