HÍREK

Agrár- és vidékfejlesztési pályázatok

Nagy István: a jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok

Elkészült a menetrend, a jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok. Csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdálkodók rendelkezésére – jelentette be az agrárminiszter a Facebook-oldalán szerdán.

Nagy István videónyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy “a tavalyi aszály, a háborús infláció, az elhibázott brüsszeli szankciók és a vámmentes ukrán termények okozta piaci kihívások rendkívüli körülményeket teremtettek a mezőgazdaságban”.

Ebben a helyzetben arra kell törekedni, hogy a 600 milliárd forintos uniós vidékfejlesztési támogatást, amelyet a magyar kormány további 2300 milliárd forinttal egészít ki, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés hatékony támogatására fordítsák.

Úgy vélekedett: ez a forrás elegendő a hozzáadott érték növeléséhez, a magyar élelmiszertermelés fenntarthatóságának erősítéséhez. Továbbá a hazai gazdaság- és vidékfejlesztési célok megvalósításához, valamint az uniós zöld elvárások egyidejű teljesítéséhez is.

A menetrendet ismertetve elmondta: 2024 februárjától indulhatnak az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó pályázatok. Márciusban jelenhet meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatásának első pályázati csomagja. Ez magában foglalja az élelmiszeripar, a takarmányipar, a kertészet és az állattartás beruházásait segítő felhívásokat.

Ugyancsak tavasz elején tervezik elindítani az ökológiai szempontból fontos földhasználatváltást segítő támogatásokat. Nyárra készülhet el a generációváltást segítő felhívás, míg őszre várható a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók előkészítése – sorolta. Továbbá, a jövő év végére újabb beruházási, pályázati csomag meghirdetését időzítik. Ez a precíziós gazdálkodást vagy éppen a terménytisztítás-szárítás technológiai megújulását segíti – fűzte hozzá.

A meghirdetett pályázatok – folytatta – lehetőséget biztosítanak a kis-, közepes- és nagygazdaságoknak egyaránt, hogy az elmúlt két év gazdaság-piaci változásaira reagálva a termelésüket hatékonyabbá tegyék, vagy akár több lábra helyezzék a tevékenységüket.

A támogatásokkal 11 olyan szakmai programot valósítanak majd meg, amelyek a gazdaságfejlesztést, a zöld jövő feltételeinek megteremtését és a megújuló vidéket segítik. 2027-ig a gazdaságfejlesztésre ezek révén 1500 milliárd forintot, a zöld jövő feltételeinek megteremtésére ezer milliárd forintot költhetnek – ismertette.

“A tervek és célok megvalósításának az időszaka ez, éljenek bátran a pályázati lehetőségekkel és léptessük át közösen a magyar agráriumot a 21. századba!” – szólította fel végül a gazdálkodókat videónyilatkozatában az agrárminiszter.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#pályzatok #agrár #vidékfejlesztés #mezőgazdaság #élelmiszeripar #takarmányipar

pályázatok

Forrás: MTI

kötelező

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

kötelező
környezetvédelem

Kötelező felelősségbiztosítás

Kötelező felelősségbiztosítás vállalkozásoknak Egy rendelet kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás megkötését írta elő a gazdasági társaságoknak. A jövőben a szemétgazdálkodási vállalkozásoknak, valamint minden olyan cégnek, aki szemetet

TOVÁBB OLVASOM »
KSH
gazdasági növekedés

KSH: nőtt a gazdaság teljesítménye

KSH: 2023 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében 0,9%-kal nőtt az

TOVÁBB OLVASOM »
zöldenergia
zöldenergia

Pályázat zöldenergia tárolására

Gulyás Gergely: pályázati támogatást nyújt a kormány a zöldenergia tárolására a vállalkozások számára A kabinet korábban mintegy 70 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat lakossági

TOVÁBB OLVASOM »
árak
ipari termelői árak változása

Az ipari termelői árak csökkentek

Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalékkal, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődtek 2023 októberében az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Elindult az agrártámogatás kiutalása

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodónak már kiutalták az agrártámogatás előlegét Zajlik a terület- és állatalapú közvetlen agrártámogatás előlegfizetése. Eddig 125 ezer gazdálkodó kapott már utalást, a

TOVÁBB OLVASOM »