HÍREK

Sikeres vállalati hitel megtérülések

Többszörösen megtérülnek az Eximbank vállalati hitelei a társaság felmérése szerint

 

Az Eximbank vállalati hitelét felvevő vállalatok jelentősen, 41 és 65 százalék közötti mértékben növelték a kivitelüket 6 év alatt – közölte az Eximbank kedden az MTI-vel.

A társaság elemzéséből kiderül, hogy a három kiemelt termékcsoportjukból

  • a legnagyobb, 65 százalékos emelkedést az exporttámogató vállalati hitelek eredményezték.
  • De a forgóeszközhitelek is 60 százalékos növekedést hoztak az ügyfeleknek.
  • A vállalati beruházási hiteleknél 41 százalék a változás. Ezek túlnyomórészt a tárgyi eszközállomány bővítéséhez járultak hozzá.

A többszörös hitelezés hatásai ennél is jelentősebbek, a forgóeszközhitelek felvételét például átlagosan háromszoros növekedés követte, de az árbevétel és a munkavállalói létszám is megugrott az igénylőknél – tették hozzá.

A kutatás eredményei megerősítették, hogy az Eximbank hatékony eszközöket kínál a vállalkozásoknak – értékelte a visszajelzéseket a közlemény szerint az EXIM Magyarország vezérigazgatója. Kisgergely Kornél a továbbiakban is olyan konstrukciókat ígér, amelyek kedvezményesen vehetők igénybe, és a cégek támogatásán keresztül a magyar gazdaság fejlődését ugyancsak segítik.

Az EXIM Magyarország exporthitel-ügynökség belföldön az egyetlen banki-biztosítói szereplő, amely nemzetközi kereskedelemre, külpiaci terjeszkedésre és befektetésekre, külföldi beruházásokra szakosodott. Az exportfinanszírozás mellett csaknem egy évtizede működtet nemzetközi versenyképességet javító belföldi hitelprogramokat is. Az EXIM névhez az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank Zrt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB Zrt.) tartozik. Az EXIM Magyarország teljes eszközállománya 2023 első fél évében meghaladta 3100 milliárd forintot, hitelállománya a 2200 milliárd forintot. Csaknem 3200 vállalati ügyfelének 90 százaléka kis- és közepes vállalkozás. A legkeresettebb hiteltermék jelenleg a februárban bevezetett Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amely az első fél évben az összes hitelkihelyezés 43,4 százalékát tette ki – olvasható a közleményben.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#vállalati #hitel #exim #megtérülés #mti #bank #forgóeszköz

vállalati hitel

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. november 7., kedd 12:13

Széchenyi

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

kötelező
környezetvédelem

Kötelező felelősségbiztosítás

Kötelező felelősségbiztosítás vállalkozásoknak Egy rendelet kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás megkötését írta elő a gazdasági társaságoknak. A jövőben a szemétgazdálkodási vállalkozásoknak, valamint minden olyan cégnek, aki szemetet

TOVÁBB OLVASOM »
KSH
gazdasági növekedés

KSH: nőtt a gazdaság teljesítménye

KSH: 2023 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében 0,9%-kal nőtt az

TOVÁBB OLVASOM »
zöldenergia
zöldenergia

Pályázat zöldenergia tárolására

Gulyás Gergely: pályázati támogatást nyújt a kormány a zöldenergia tárolására a vállalkozások számára A kabinet korábban mintegy 70 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat lakossági

TOVÁBB OLVASOM »
árak
ipari termelői árak változása

Az ipari termelői árak csökkentek

Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalékkal, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődtek 2023 októberében az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Elindult az agrártámogatás kiutalása

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodónak már kiutalták az agrártámogatás előlegét Zajlik a terület- és állatalapú közvetlen agrártámogatás előlegfizetése. Eddig 125 ezer gazdálkodó kapott már utalást, a

TOVÁBB OLVASOM »