HÍREK

Tartható a 1,5%-os gazdasági növekedés

GFM: az átmeneti GDP mérséklődés ellenére tartható a 1,5 százalékos gazdasági növekedés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a háború és az elhibázott, rendkívül káros szankciók miatt Magyarországon a megelőző évhez képest 0,9 százalékkal csökkent a GDP 2023 első negyedévében, míg negyedéves alapon mindössze 0,2 százalékos mérséklődés látható – jelentette ki a legfrissebb adatokhoz fűzött keddi kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Az adatok jól mutatják, hogy a szankciók negatív hatásai az első negyedévben csúcsosodtak ki. A kormány várakozásai szerint a gazdasági teljesítmény mérséklődése ezen a szinten elérte mélypontját. A célzott intézkedéseknek köszönhetően a második negyedévében már kedvezőbb növekedési folyamatok lesznek megfigyelhetők. Ezt támasztja alá, hogy az autó- és akkumulátorgyártás, a mezőgazdaság, az egészségipar, valamint a szolgáltatások bővülése már az első negyedévben is felfelé húzta a gazdaság teljesítményét. 2023 második felében pedig új, radikálisabb ütemű növekedési fázis veszi kezdetét, így újra kilőhet a magyar gazdaság – ismertette várakozását a GFM.

Megerősítették: a kormány célja ebben a nehéz helyzetben sem változott: ki kell védeni a recessziót, 1,5 százalékos gazdasági növekedést kell elérni és év végig egy számjegyűre kell letörni az inflációt. Így védhetők meg a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a teljes foglalkoztatottság.

A GFM kifejtette: ezt a célt szolgálják az államilag támogatott vállalati hitelek, amelyek már több mint 3100 milliárd forint likviditási forrást tesznek elérhetővé a gazdasági szereplők számára.

2023-ban a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram, a Baross Gábor tőkeprogram és a Széchenyi kártya program 1-1,2 százalékponttal járul hozzá a növekedéshez. A lakossági és vállalati kamatstop gazdasági bővülést elősegítő hatásait is figyelembe véve pedig összességében 2 százalékponttal nagyobb GDP-emelkedést eredményeznek a célzott kormányzati intézkedések – hangsúlyozta a GFM.

#gazdasági_növekedés #GDP #recesszió #infláció

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

gazdasági növekedés

MTI 2023. május 16., kedd 9:01

gazdasági növekedés

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

Erste Bank
Erste vállalkozói felmérés

Erste Bank vállalkozói kutatás

Erste Bank: Megmaradt a magyarok vállalkozói kedve kutatások szerint Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon. Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma –

TOVÁBB OLVASOM »
ipari termelés
ipari termelés

8,3%-kal csökkent az ipari termelés

2023 áprilisában az ipari termelés volumene 8,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8%-kal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján

TOVÁBB OLVASOM »
üzletek
kiskereskedelmi üzletek forgalma

Csökkent az üzletek forgalma

12,6%-kal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma 2023. áprilisban a kiskereskedelemi üzletek forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 13,6, naptárhatástól megtisztítva

TOVÁBB OLVASOM »
ipari termelői árak
ipari termelői árak változása

Csökkenő ipari termelői árak

Az ipari termelői árak 2023 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest 15,9%-kal növekedtek. Az előző hónaphoz viszonyítva 2,0%-kal csökkentek 2023. áprilisban az ipari termelői árak

TOVÁBB OLVASOM »
beruházások változása
beruházások változása

Csökkenő beruházások

2023 I. negyedévében 2,8%-kal csökkentek a beruházások A beruházások volumene 2023 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8%-kal csökkent, az előző negyedévhez képest

TOVÁBB OLVASOM »