HÍREK

Rekord agrártámogatás került kifizetésre

AM: rekordösszegű agrártámogatás kifizetések történtek az agráriumban

A tavalyi aszályhelyzetre, az elhibázott brüsszeli szankciókra és az energiaválságra válaszul március végéig rekordösszegű, több mint 300 milliárd forintnyi agrártámogatás kerültkifizetésre a gazdálkodóknak. Jelentette be a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.

A magyar kormány megfeszített erővel dolgozik a mezőgazdasági termelők likviditásának megőrzésén. Éppen ezért mindent megtettek a gazdálkodók által igényelt támogatások feldolgozásáért. Majd ezt követően a minél gyorsabb kifizetések érdekében. Rekord mértékben, több mint 300 milliárd forint értékben jutottak el az érintettekhez az idei esztendőben még húsvét előtt a források.

Nagy István kitért arra is, hogy az agrár- környezetgazdálkodási program keretében meghirdetett felhívások kapcsán összesen csaknem 109 milliárd forint kifizetése történt meg március végéig. Az ökológiai gazdálkodásban részt vevő termelők pedig mintegy 18 milliárd forint támogatásban részesültek. A Natura 2000 mezőgazdasági területeknek és más érintett területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések mértéke meghaladta a 12 milliárd forintot. A Vidékfejlesztési Programban a területalapú támogatások tehát összesen 140 milliárd forint értékben érkeztek meg az érintettekhez.

A miniszter kiemelte azt is, hogy az I. pilléres közvetlen támogatás révén ugyancsak az idei évben januártól április elejéig 15 jogcímen született döntés 168,9 milliárd forint kifizetéséről. Folytatva a tavalyi év utolsó negyedévében történt előleg- és részfizetéseket. Ebből csak zöldítés jogcím esetében 130 ezer termelőnek 44 milliárd forint, az egységes területalapú támogatások (SAPS) esetében pedig 124 ezer gazdálkodó 5,8 milliárd forint támogatáshoz jutott eddig.

A tárcavezető kiemelte, a kormány mindig a gazdák mellett áll. Ezek a tények is jól mutatják, hogy az agrártámogatási rendszer összes lehetséges eszközét mozgósítottuk a nehéz gazdasági helyzet kezelése és a termelők megsegítése érdekében – húzta alá Nagy István.

#agrártámogatás #agrárium #támogatás #vidékfejlesztés

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

agrártámogatás

MTI 2023. április 7., péntek 10:08

árak

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

kötelező
környezetvédelem

Kötelező felelősségbiztosítás

Kötelező felelősségbiztosítás vállalkozásoknak Egy rendelet kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás megkötését írta elő a gazdasági társaságoknak. A jövőben a szemétgazdálkodási vállalkozásoknak, valamint minden olyan cégnek, aki szemetet

TOVÁBB OLVASOM »
KSH
gazdasági növekedés

KSH: nőtt a gazdaság teljesítménye

KSH: 2023 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében 0,9%-kal nőtt az

TOVÁBB OLVASOM »
zöldenergia
zöldenergia

Pályázat zöldenergia tárolására

Gulyás Gergely: pályázati támogatást nyújt a kormány a zöldenergia tárolására a vállalkozások számára A kabinet korábban mintegy 70 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat lakossági

TOVÁBB OLVASOM »
árak
ipari termelői árak változása

Az ipari termelői árak csökkentek

Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalékkal, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődtek 2023 októberében az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Elindult az agrártámogatás kiutalása

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodónak már kiutalták az agrártámogatás előlegét Zajlik a terület- és állatalapú közvetlen agrártámogatás előlegfizetése. Eddig 125 ezer gazdálkodó kapott már utalást, a

TOVÁBB OLVASOM »