HÍREK

Jó hangulatú tőzsde zárás

A Budapesti Érték tőzsde részvényindexe, a BUX 339,19 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 44 217,85 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: eseménytelen volt a hét utolsó kereskedési napja, nem érkeztek fontos hírek sem a nemzetközi, sem a hazai piacról. A magyar tőzsde jó hangulatát az okozhatta, hogy az elmúlt napokban visszatértek a vevők és emelkedtek az árfolyamok.

A Richter nyitás előtt közzétette, hogy megkezdik a kedden bejelentett részvényvisszavásárlási programot, ez az oka a gyógyszerpapír nagyobb erősödésének – jelezte a szakértő.

A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2714 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,20 százalékkal 10 210 forintra nőtt, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 400,50 forintra emelkedett, forgalma 69,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,13 százalékkal 7920 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3515,13 ponton zárt csütörtökön, ez 34,47 pontos, 0,99 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

#tőzsde #részvény #OTP #MOL #Richter #Magyar_Telekom

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

tőzsde

MTI 2023. április 6., csütörtök 17:47

euró

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

Erste Bank
Erste vállalkozói felmérés

Erste Bank vállalkozói kutatás

Erste Bank: Megmaradt a magyarok vállalkozói kedve kutatások szerint Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon. Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma –

TOVÁBB OLVASOM »
ipari termelés
ipari termelés

8,3%-kal csökkent az ipari termelés

2023 áprilisában az ipari termelés volumene 8,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8%-kal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján

TOVÁBB OLVASOM »
üzletek
kiskereskedelmi üzletek forgalma

Csökkent az üzletek forgalma

12,6%-kal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma 2023. áprilisban a kiskereskedelemi üzletek forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 13,6, naptárhatástól megtisztítva

TOVÁBB OLVASOM »
ipari termelői árak
ipari termelői árak változása

Csökkenő ipari termelői árak

Az ipari termelői árak 2023 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest 15,9%-kal növekedtek. Az előző hónaphoz viszonyítva 2,0%-kal csökkentek 2023. áprilisban az ipari termelői árak

TOVÁBB OLVASOM »
beruházások változása
beruházások változása

Csökkenő beruházások

2023 I. negyedévében 2,8%-kal csökkentek a beruházások A beruházások volumene 2023 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8%-kal csökkent, az előző negyedévhez képest

TOVÁBB OLVASOM »