HÍREK

Jövőre 3,4%-ra gyorsul a növekedés

A Századvég szerint jövőre 3,4 százalékra gyorsul a növekedés

A magyar gazdaság teljesítménye az idén 0,6 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal bővülhet a 2022-es 4,6 százalékot követően – közölte a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. friss negyedéves előrejelzésében szerdán.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint az idén az államháztartás ESA-hiánya a kormányzati terveknek megfelelően a GDP 3,9 százalékát, a pénzforgalmi hiány pedig a GDP 4,5 százalékát éri el. Illetve a GDP-arányos bruttó államadósság 69,7 százalékra csökken az év végére.

A becslés alapján Magyarországon az első negyedévében várható az infláció tetőzése. Év végére a drágulás mértéke 10 százalék alá csökkenhet, így éves szinten 17,5 százalékos lehet, jövőre pedig 4,5 százalékra mérséklődhet.

A gazdaságkutató arra számít, hogy a jövőben is az egynapos betéti kamat lesz az az eszköz, amellyel a jegybank rugalmasan reagálhat a gyorsan változó piaci környezetre. Az alapkamat vélhetően nem emelkedik tovább, sőt az alapkamat és az irányadó eszköz kamata az infláció mérséklődésével párhuzamosan csökkenhet.

A társaság szerint lefelé mutató kockázatot jelent a gazdaság teljesítményére a visszaeső kiskereskedelmi forgalom, az uniós források körüli bizonytalanságok és a magas kamatkörnyezet miatt visszaeső beruházások.

A belső kereslet idén 1,4 százalékkal csökkenhet. A legerősebb visszaesés az év első felében várható, az év végéhez közeledve azonban fokozatos emelkedésre számítanak. Hozzátették: 2024-re éves összehasonlításban 1,6 százalékkal nőhet a belső kereslet.

A becslés alapján a kormányzati kiadások a tavalyi visszafogást követően az idén 1,3 százalékkal nőhetnek éves szinten. Míg 2024-ben 2 százalékkal.

Az export volumene az előrejelzés szerint 2023-ban 1,8 százalékkal, míg 2024-ben 4,5 százalékkal emelkedhet. A kivitel számait erősen befolyásolja a külső kereslet alakulása és az előző évi magas bázishatás.

A Századvég Konjunktúrakutató elemzésében felidézte, hogy a több mint egy éve tartó orosz-ukrán háború és a szankciók hatására bizonytalanná vált a gázellátás Európában, illetve jelentősen emelkedtek az energiaárak. Pozitív fejleménynek nevezték, hogy az ellátási nehézségek mégsem vezettek gázhiányhoz a kontinensen. Negatívumnak ugyanakkor, hogy az energiaárak alakulását továbbra is nagymértékű bizonytalanság övezi.

#növekedés #gazdaság #századvég #GDP #infláció #háború

növekedés

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

MTI 2023. március 22., szerda 16:01

növekedés

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

kötelező
környezetvédelem

Kötelező felelősségbiztosítás

Kötelező felelősségbiztosítás vállalkozásoknak Egy rendelet kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás megkötését írta elő a gazdasági társaságoknak. A jövőben a szemétgazdálkodási vállalkozásoknak, valamint minden olyan cégnek, aki szemetet

TOVÁBB OLVASOM »
KSH
gazdasági növekedés

KSH: nőtt a gazdaság teljesítménye

KSH: 2023 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében 0,9%-kal nőtt az

TOVÁBB OLVASOM »
zöldenergia
zöldenergia

Pályázat zöldenergia tárolására

Gulyás Gergely: pályázati támogatást nyújt a kormány a zöldenergia tárolására a vállalkozások számára A kabinet korábban mintegy 70 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat lakossági

TOVÁBB OLVASOM »
árak
ipari termelői árak változása

Az ipari termelői árak csökkentek

Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalékkal, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődtek 2023 októberében az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Elindult az agrártámogatás kiutalása

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodónak már kiutalták az agrártámogatás előlegét Zajlik a terület- és állatalapú közvetlen agrártámogatás előlegfizetése. Eddig 125 ezer gazdálkodó kapott már utalást, a

TOVÁBB OLVASOM »