HÍREK

Jobb étterem jobb szabályokkal

GVH könnyítéssel segítené a vendéglátóipar szereplőit. Étterem, kocsma és egyéb vendéglátóhelyek könnyebben tudnak italt beszerezni, szélesebb termékpaletta állhat a vendégek rendelkezésére

Budapest, 2023. február 10., péntek (MTI): A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszabályi könnyítést javasol a nehéz helyzetben lévő vendéglátóipari vállalkozások érdekében, több javaslatot tett az ágazat szereplői számára. Közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel miután lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatot.

A Gazdasági Versenyhivatal az érintetteknek 2023. március 13-áig biztosítja, hogy írásban tegyenek észrevételt a jelentéstervezethez a hatóság honlapján.

A hatóság az ágazati vizsgálatban a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátóipari egységek – azaz a HORECA szektor – italbeszerzési rendszerét elemezte.

A GVH az értéklánc valamennyi szintjén feltárta az italbeszerzésekhez kapcsolódó üzleti gyakorlatokat, piaci körülményeket, az ágazati sajátosságokat, valamint a fogyasztók preferenciáit, az Európai Unió többi tagállamának ágazati tapasztalatait.

Alacsony fogyasztói árakat eredményezhet, ha a nagy italforgalmazók támogatásokban – eszközökben, berendezésekben és anyagi kedvezményekben – részesítik a velük szerződő vendéglátóhelyeket.

Ugyanakkor a fogyasztói előnyök realizálásához szükséges, hogy a kedvezményekért cserébe lefektetett kötelezettségek ne gátolják a piaci versenyt.

Az ideális, felek közötti egyensúlyi helyzetet a hatóság javaslatokkal segíti a jelentésében.

A GVH elemzése kiterjedt a néhány éve életbe lépett, italválasztékot bővítő kereskedelmi szabályozásra is.

A vizsgálat kimutatta, hogy a nagy italforgalmazók szerződéseikben már nem alkalmaznak kifejezetten kizárólagossági kikötéseket. A szabályozás egyúttal előírja a vendéglátóhelyek számára, hogy meghatározott italtípusokban választási lehetőséget biztosítsanak a fogyasztóknak. Több gyártó termékét is készleten tartsák, növelve a választékot és az ügyfélelégedettséget.

Figyelemmel

  • a készleten tartás magasabb költségeire,
  • és a szektort is sújtó energiaválság,
  • munkaerőhiány és a háborús helyzettel összefüggő gazdasági bizonytalanság okozta nehézségekre

a versenyhatóság megfontolásra javasolta – legalább a veszélyhelyzet idejére – a vendéglátósokra vonatkozó törvényi kötelezettség felfüggesztését.

A GVH javaslata könnyítést jelentene elsősorban azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyekben alacsonyabbak a fogyasztói igények a kisüzemi italmárkákra, például a kiskocsmákban, strandbüfékben.

A vizsgálat eredményei alapján ugyanis azokon a helyeken, ahol markáns fogyasztói igény mutatkozik a szélesebb kínálatra, a különleges, kisüzemi termékek a törvényi kötelezés hiányában is felkerülnek az itallapra.

#étterem #kocsma #vendéglátás #ital #beszerzés #GVH #módosítás #jobb #itallap #italkínálat

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

étterem

MTI 2023. február 10., péntek 11:32

GDP

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

paradicsom
paradicsom feldolgozás

Paradicsom nagyhatalom leszünk?

FruitveB: Magyarország meghatározó szereplő lehet az európai paradicsom feldolgozásban A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitveB) közös prognózisa

TOVÁBB OLVASOM »
forgalomba helyzés
forgalomba helyezés

Forgalomba helyezés továbbra is zuhan

Esik a forgalomba helyezés, továbbra is kevesebb személyautó került forgalomba 2023 II. negyedévében a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma (55 ezer) az egy

TOVÁBB OLVASOM »
hitelprogram
hitelprogram

Baross hitelprogram 75%-ban szerződött

GFM: túl a 750 milliárd forinton a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram leszerződött hitelállománya   Újabb mérföldkövet ért el a magyar vállalkozásokat segítő Baross Gábor Újraiparosítási

TOVÁBB OLVASOM »
kamattámogatás
kamattámogatás

Kamattámogatás gazdálkodóknak

Kamattámogatás: Agrárminiszter bejelentése szerint újabb pénzügyi segítséget kapnak a gazdálkodók   A háború okozta ukrán gabonaválság kezelése érdekében újabb kamattámogatás programról döntött a kormány. –

TOVÁBB OLVASOM »