HÍREK

33 ezer gazdálkodó kapott kifizetést

AM: 33 ezer gazdálkodó kapott már idén is kifizetést

A tavalyi egységes kérelmekhez kapcsolódóan több mint 33 ezer gazdálkodó kapott összesen 42 milliárd forintot. Melyet már ki is fizetett idén a Magyar Államkincstár. Nyilatkozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.

Feldman Zsolt az egységes kérelmekhez kapcsolódó jelentős összegű kifizetésekkel kapcsolatban megemlítette, hogy nem csak a gazdálkodóktól követelt meg jelentős mértékű alkalmazkodást a tavaly elindult új feltételrendszer.

A változások követése a végrehajtásban közreműködő intézményrendszernek is komoly feladatokat jelent. A kifizetések összege, időarányos teljesítése az előző évhez, vagy akár a 2014-ben induló támogatási ciklushoz viszonyítva is tartja a szintet. Kifejtette, hogy az első pályázatok hamarosan megjelennek.

A kiírások a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában azoknak a beruházásoknak a támogatására helyezik a hangsúlyt, amelyeknél igazolást nyer azok hozzáadott értéke. Emellett a beruházó vállalkozás tartós értékesítési vagy beszerzési kapcsolatokat tart fenn üzleti partnereivel és érdemben lép a digitalizációs megoldások használata érdekében.

A pályázati rendszer mintegy 2900 milliárd forint hatékony felhasználását hivatott segíteni – idézték a  közleményben az államtitkárt.

Az agrártárca a kisebb és nagyobb vállalkozások számára külön beruházási felhívások előkészítésén dolgozik. Ezek kedvezőek lesznek a kisebb üzemek számára, mert nem kell majd a nagyvállalatokkal versenyezniük.

Az év során folyamatosan meghirdetett pályázatok biztosítják majd, hogy az érintettek az elmúlt évek gazdasági-piaci változásaira reagálva. A termelésüket hatékonyabbá tegyék vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak.

Feldman Zsolt kitért a gazdálkodóktól elvárható alkalmazkodási képességre és készségre is. A piac által diktált változásokat szükséges követni, aki ezt nem teszi meg időben, lemarad. Ma már nem lehet a húsz-harminc évvel ezelőtti módon gazdálkodni – fogalmazott.

Szántóföldi növénytermesztés javítása

A szántóföldi növénytermesztésben a hatékonyságjavítás, az inputanyagokkal való tudatosabb gazdálkodás, a technológiai fegyelem. A rosszabb területeken alacsonyabb inputköltséggel járó, kevéssé intenzív termesztési technológiák alkalmazása lehet előrelépés.

Azoknak a gazdálodóknak akik azon termények előállításával foglalkoznak, amelyek az unión kívül érkezve alacsony áraikkal erős versenyt teremtenek. A hagyományos termelési szerkezetben a prémium minőségű, egészséges, a táplálkozásban növekvő felhasználású speciális fehérje- vagy rosttartalmú gabonák piacilag stabil pontot jelenthetnek.

A termelési szerkezet differenciálása is hozzájárulhat a hatékony gazdálkodáshoz. A széles körben termesztett öt fő kultúrnövényen kívüli alternatív szántóföldi kultúrák:

  •  cirok,
  • köles,
  • olajlen,
  • pillangós virágúak,
  • szója,
  • mák,
  • rozs,
  • tritikálé termesztésbe vonása lehet a jövő egyik útja.

Az agrártárca a beruházások finanszírozását új eszközökkel is segíti. Tervezzük a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatköltségek elszámolhatóságát vagy például megteremtjük a biztosítékmentes előlegfinanszírozás lehetőségét a pályázati rendszerben. Ami a kisebb- és közepes gazdaságok számára jelenthet nagy segítséget – jelentette ki Feldman Zsolt.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#gazdálkodó #növénytermesztés #agrár #Magyar_Államkincstár

gazdálkodó

Forrás: www.mti.hu

Kína

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

baromfiágazat
agrárium

A baromfiágazat a legversenyképesebb

AM: töretlen a fejlődés az agráriumban, a baromfiágazat a legversenyképesebb. A baromfiágazat a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat Magyarországon. Hozzájárul a

TOVÁBB OLVASOM »
SZJA
SZJA bevallás

Szja-bevallási tervezeteket elfogadása

NAV: az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez. Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az

TOVÁBB OLVASOM »
Baross Gábor
Baross Gábor hitelprogram

Szerződések a Baross Gábor programban

A 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében. Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom emelkedett

A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,2, az előző hónaphoz képest 2,0%-kal emelkedett. 2024. márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat

TOVÁBB OLVASOM »
autópiac
autó piac

AutoWallis:750 Mrd Ft árbevétel?

Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez. Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás

TOVÁBB OLVASOM »
űrkutatás
űrkutatás

Meghatározó szerep az űripar területén

Nagy Márton: Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén. Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon

TOVÁBB OLVASOM »