HÍREK

Tárgyalt a kormány és a bankszövetség

NGM: folytatódtak az egyeztetések a kormány és a bankszövetség között

A kormány és a bankszövetség között folytatódtak az egyeztetések. Az új vállalati hitelek esetén a futamidő alatt 6 hónapig 0 százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár.

A tárca közleménye szerint az elmúlt időszakban a minisztérium és a bankszövetség között több alkalommal intenzív és konstruktív szakmai párbeszéd zajlott. A célja a piaci hitelezés ösztönzése. Ebbe illeszkedik a minisztérium szakértői által a múlt hét elején elindított szakmai vita is.

A szakmai vita középpontjában az állt, hogy a banki hitelek szempontjából meghatározó 3 hónapos BUBOR kamata és az azonos lejáratú Diszkont Kincstárjegy hozama lényegesen szétvált. Erre az elmúlt 20 évben nem volt példa – ezzel zavart okozva a pénzpiaci termékek árazásában.

Lehetőség nyílt volna referenciakamatként az alacsonyabb DKJ hozamszint alkalmazására is. A banki gyakorlat ugyanakkor a piac által ismert, általánosan használt és magasabb kamatszinten lévő BUBOR-t alkalmazza – jelezte a tárca.

A Magyar Bankszövetség az NGM jelzésével összhangban elfogadta, hogy e két alapvető referenciakamat között szétválás történt, amely helyzet megoldására konstruktívan reagált. Világossá tette, ahogy a kormány és a piac, úgy a bankszektor számára is kedvezőtlen környezetet jelent a magas kamatok miatti alacsonyabb hitelkereslet és beruházási aktivitás.

A bankszövetség a kamat-szétválás kezelése érdekében felvetette, hogy a bankok önkéntes csatlakozása alapján vállalnák, hogy a vállalati ügyfelek számára a forint alapú piaci hiteleket átmeneti időszakra “akciósan” kínálják, ami a gyakorlatban érdemi hitelkamat-csökkentést jelenthet.

A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést

Amelyhez a megoldást ugyanakkor csak az jelentheti, ha a bankok a következő 3 hónapban olyan új vállalati hitelszerződéseket köthetnek. Amelyek esetében a BUBOR feletti kamatfelárat 0 százalékos szintre csökkentik.

Ez a felár a hitel folyósításától számított 6 hónapig marad 0 százalékos szinten, majd ezt követően visszaállhat a normál szintre.
A közlemény szerint a Magyar Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői tárgyalásán a bankszövetség jó megoldásnak találta a kormány javaslatát. A bankok így önkéntesen fogják vállalni ennek alkalmazását.

A bankszövetség támogatólag felhívja a tagbankjai figyelmét a vállalati hiteleknek a következők szerinti átalakítási lehetőségére.

Az akcióhoz önkéntesen csatlakozó kereskedelmi bankok egyedi döntésük alapján vállalják, hogy egy kedvezményes időszak keretében, a 2024. február 1. és 2024. május 1. között megkötött valamennyi új vállalati forinthitel esetében átmenetileg, a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat.Ezáltal érdemben csökkentve a vállalati hitelek kamatszintjét.

Az önkéntes vállalás a hitelfelvétel céljától függetlenül érvényes lehet minden

  • vállalati hitelre,
  • a folyószámlahitelekre,
  • a forgóeszközhitelekre,
  • valamint amennyiben a folyósítás az idei évben megkezdődik, akkor a beruházási hitelekre is,
  • továbbá minden új vállalati hitelre futamidőre való tekintet nélkül.

Mindez 2-4 százalékpontos hitelkamat csökkentést jelent – emelte ki az NGM.

A nemzetgazdasági miniszter a KKV kamatstop intézményének kivezetésével kapcsolatban tájékoztatást nyújtott a bankszövetség képviselőinek. Hangsúlyozta, hogy a kamatstop kivezetésére csak úgy kerülhet sor, hogy senkinek sem növekedhet a törlesztőrészlete.

A kamatok csökkenésével kivezethető lesz a kamatstop

A jelenlegi folyamatok alapján, a piaci kamatvárakozásoknak megfelelően áprilisig a referenciakamatok 8 százalék alá csökkenhetnek. Ez a kamatstop szabályozásában rögzített kamat alatti szint. Ez azt jelenti, hogy a kivezetés senkit sem érintene hátrányosan. Ezért a kormány szándékai szerint a hatályos jogszabályok alapján 2024. április 1-jével lejáró KKV kamatstop intézményét nem hosszabbítják meg.

Nagy Márton megköszönte a bankszövetség konstruktív hozzáállását és együttműködését, továbbá a hitelezés helyreállítása érdekében tett eddigi erőfeszítéseit. Hozzátette, hogy a vállalati hiteleket érintő most induló önkéntes banki vállalások érdemben fogják segíteni a piaci hitelezés további ösztönzését, a gazdasági teljesítmény növekedését.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#kormány #bankszövetség #vállakozás  #hitel #kamat

kormány

Forrás: www.mti.hu

KKV

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

Baross Gábor
Baross Gábor hitelprogram

Szerződések a Baross Gábor programban

A 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében. Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom emelkedett

A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,2, az előző hónaphoz képest 2,0%-kal emelkedett. 2024. márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat

TOVÁBB OLVASOM »
autópiac
autó piac

AutoWallis:750 Mrd Ft árbevétel?

Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez. Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás

TOVÁBB OLVASOM »
űrkutatás
űrkutatás

Meghatározó szerep az űripar területén

Nagy Márton: Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén. Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon

TOVÁBB OLVASOM »