HÍREK

Csökkent az építőipar termelése

KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 12,8, az előző hónaphoz képest 2,6 %-kal csökkent tavaly novemberben az építőipar termelésének a volumene

Tavaly novemberben az építőipar termelésének volumene a nyers adatok szerint 12,8 %-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 3,5 %-kal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,6 %-kal kisebb volt az októberinél – jelentett hétfőn a KSH.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építésében 13,4 %-kal kisebb, az egyéb építmények építésében 2,5 %-kal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 19,2 %-kal visszaesett.

A megkötött új szerződések volumene 60,3 %-kal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 19,5 %-kal csökkent, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 186 %-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A növekedés oka közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötött nagyértékű szerződés volt.

Az építőipar vállalkozásai november végi szerződésállományának volumene 21,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 15,6, az egyéb építményekre vonatkozóké 25,3 %-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

A múlt év első tizenegy hónapjában az építőipar termelésének volumene 5,3 %-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#építőipar#ipari #termelés #ksh

építőipar

Forrás: www.ksh.hu  www.mti.hu

építőipar

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

pályázatok
pályázatok

Új pályázatok szeptember 17-től

Új pályázatok: Szeptember 17-től két új, összesen 200 milliárd forint értékű felhívásra pályázhatnak a vállalkozások: a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása kapcsán 150 milliárd forint,

TOVÁBB OLVASOM »
MOL
MOL

MOL zöld beruházás készült el

A Mol százhalombattai finomítójában megkezdte a termelést Kelet-Közép-Európa eddigi legnagyobb, 10 megawatt kapacitású zöldhidrogén-üzeme. A létesítmény évente 1600 tonna tiszta, karbonsemleges zöld hidrogént állít itt

TOVÁBB OLVASOM »
szolgáltatás
szolgáltatás külkereskedelem

Nőtt a szolgáltatás export/import

A szolgáltatás-külkereskedelmi többlet 2,4 milliárd euró volt az I. negyedévben. 2024 I. negyedévében a szolgáltatás euróban számított exportja és importja egyaránt 3,7%-kal nőtt az előző

TOVÁBB OLVASOM »
Magyarország
innováció

Magyarország a innovatívak között

Hankó Balázs: a cél, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. Azt szeretnénk, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen. Egyebek

TOVÁBB OLVASOM »