HÍREK

KH Bank: megtorpant a cégek lendülete

KH nagyvállalati növekedési index: megtorpant a cégek lendülete

Megtorpant a cégek lendülete az év végéhez közeledve. A harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll a K&H Bank Zrt. (KH) nagyvállalati növekedési index. Az index a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgálja.

A kutatást összefoglaló hétfői közleményben a KH ismertette: a magas kamatkörnyezet és a csökkenő belföldi kereslet továbbra is nagy kihívás a cégeknek, ez pedig rányomta bélyegét a vállalatok makrogazdasággal kapcsolatos várakozásaira.

A felmérés szerint a vállalatok saját helyzetükkel kapcsolatban ennél jóval kedvezőbben vélekednek. Ezfőként az egy éve folyamatosan növekvő árbevétel-várakozásokban mutatkozik meg. Jelenleg átlagosan 1,8 százalékkal nagyobb árbevétellel számolnak a cégek a következő egy évben. Ezzel a várt árbevétel-növekedés mértéke már közelít a pandémia előtti, átlagosan 2 százalékos értékhez.

A pénzügyi várakozások mellett a foglalkoztatottsági szándékban figyelhető meg számottevő változás. Harmadik negyedéve növekszik a munkaerő-kereslet. Ezzel a teljes nagyvállalati szektorban 1,7 százalékos létszámbővítés várható a következő egy évben, szemben az előző negyedévi 0,8 százalékkal.

A kutatás szerint a gazdaság következő egy évi alakulásával kapcsolatban viszont még mindig azok vannak nagyobb arányban, akik a mérséklődésre számítanak (46 százalék), miközben javulást ennél jóval kevesebben feltételeznek (28 százalék).

Komoly aggodalom alakult ki egy esetleges forintgyengüléssel kapcsolatban is. Jelenleg 10-ből 8 vállalat forintgyengüléssel kalkulál, ami az index történetében a második legmagasabb arány. Ez azt jelenti, hogy a cégvezetők a felméréskor jellemző 368,9-391,6 közötti forint/euró árfolyamnál is gyengébb forintra számítanak. Ez a cégek 60 százaléka szerint rontani fog a helyzetén.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#KH #nagyvállalat #növekedés #létszámbővítés #árfolyam

KH

Forrás: MTI

KH

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

kötelező
környezetvédelem

Kötelező felelősségbiztosítás

Kötelező felelősségbiztosítás vállalkozásoknak Egy rendelet kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás megkötését írta elő a gazdasági társaságoknak. A jövőben a szemétgazdálkodási vállalkozásoknak, valamint minden olyan cégnek, aki szemetet

TOVÁBB OLVASOM »
KSH
gazdasági növekedés

KSH: nőtt a gazdaság teljesítménye

KSH: 2023 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében 0,9%-kal nőtt az

TOVÁBB OLVASOM »
zöldenergia
zöldenergia

Pályázat zöldenergia tárolására

Gulyás Gergely: pályázati támogatást nyújt a kormány a zöldenergia tárolására a vállalkozások számára A kabinet korábban mintegy 70 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat lakossági

TOVÁBB OLVASOM »
árak
ipari termelői árak változása

Az ipari termelői árak csökkentek

Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalékkal, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődtek 2023 októberében az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Elindult az agrártámogatás kiutalása

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodónak már kiutalták az agrártámogatás előlegét Zajlik a terület- és állatalapú közvetlen agrártámogatás előlegfizetése. Eddig 125 ezer gazdálkodó kapott már utalást, a

TOVÁBB OLVASOM »