HÍREK

A lízing piac csökken és nő egyszerre

A lízing piac 2 százalékkal nőtt, a szerződések száma 7 százalékkal csökkent az első félévben

A magyar lízing piacon a finanszírozott összeg 429,11 milliárd forintot tett ki az első fél évben, ami 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A szerződések száma ugyanakkor 7 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-t.

A szervezet közleményében hozzátette: a tavalyi egyszeri, 50 milliárd forintos ingatlanlízing-tranzakcióval korrigálva az eredményeket a finanszírozott összeg bővülése 15,7 százalékos.

A lízingszövetség legfrissebb, második negyedéves jelentése szerint a hazai ügyfélkört már szinte kizárólag a vállalati szektor dominálja. A kis- és középvállalkozások (kkv) aránya 75 százalék, a nagyvállalatoké 18 százalék. A lakossági ügyfelek részesedésének csökkenése pedig folytatódott, így ez a szegmens már csak 5,4 százalékot képvisel a hazai piacon.

A lízingfinanszírozások

  • 38 százalékát a retail (flottafinanszírozáson kívüli) autók,
  • 11 százalékát a flotta-járművek képviselték,
  • a fennmaradó 51 százalékon pedig a termelőeszközök és az ingatlanok osztoztak.

A forgalomba helyezett új személyautók száma kissé csökkent az első hat hónapban. A finanszírozott összeg ugyanakkor 20,7 százalékos emelkedéssel 120,7 milliárd forintot tett ki. A lízing részesedése az új személygépkocsik esetében folyamatosan emelkedett, az utolsó két hónapban már 27 százalék feletti szinten állt. Szemben a 2022 utolsó negyedévében mért 18 százalékos eredménnyel – jelezték a közleményben.

Az új kishaszonjárművekből 14 százalékkal több került forgalomba, ami a lízingkihelyezéseket is látványosan, 44 százalékkal növelte, és összegben elérte a 41,2 milliárd forintot. A kishaszonjárművek esetében a lízing elterjedtsége kissé hullámzó volt az elmúlt időszakban, de átlagban 34 százalék felett teljesített.

A mezőgazdasági eszközök kihelyezése 17,7 százalékkal emelkedett, értékben elérte a 68,73 milliárd forintot; ebben a szegmensben 10 százalék körüli a lízing részesedése. Az építőipari gépek esetében a finanszírozott összeg 21 százalékkal lett kevesebb, 10,92 milliárd forint volt az első félévben.

A tavalyi kiemelkedő egyedi ügylet után az ingatlanszegmens idén visszatért a korábbi kerékvágásba, 1,2 milliárd forint értékű finanszírozással összesen 51 lízingszerződés született lakóingatlanokra, illetve 1 milliárd forint értékben nem lakóingatlanokra.

A közleményben a szövetség kiemelte a lízingügyletek devizanemének eltolódását, 2023-ban az euróalapú finanszírozások már a piac 42 százalékát teszik ki.

Továbbra is népszerűek a támogatott finanszírozási programok, az idei első félévben az államilag támogatott konstrukciók keretében összesen 81,9 milliárd forint kihelyezése valósult meg, ami 5231 szerződést jelentett. Ennek legnagyobb részét, 62,4 milliárd forintot a KAVOSZ Széchenyi Lízing programok teljesítették, amelynek során 4423 új szerződés jött létre.

A támogatások másik meghatározó csoportját alkotják az Eximbank különböző termékei, ezek között is kiemelt szerepet töltött be a nemrég indított Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram. Ennek során 18,5 milliárd forint értékű forrást használtak fel, ezt a pályázók 13,4 milliárd forint értékben nagyhaszonjárművek, 2,6 milliárd forint értékben pedig ipari gépek finanszírozására fordították – közölte a Magyar Lízingszövetség.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#lízing #ingatlan #autó #gép #haszongépjármű #lakosság #vállalat

lízing

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. augusztus 14., hétfő 13:54

beruházás

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

paradicsom
paradicsom feldolgozás

Paradicsom nagyhatalom leszünk?

FruitveB: Magyarország meghatározó szereplő lehet az európai paradicsom feldolgozásban A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitveB) közös prognózisa

TOVÁBB OLVASOM »
forgalomba helyzés
forgalomba helyezés

Forgalomba helyezés továbbra is zuhan

Esik a forgalomba helyezés, továbbra is kevesebb személyautó került forgalomba 2023 II. negyedévében a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma (55 ezer) az egy

TOVÁBB OLVASOM »
hitelprogram
hitelprogram

Baross hitelprogram 75%-ban szerződött

GFM: túl a 750 milliárd forinton a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram leszerződött hitelállománya   Újabb mérföldkövet ért el a magyar vállalkozásokat segítő Baross Gábor Újraiparosítási

TOVÁBB OLVASOM »
kamattámogatás
kamattámogatás

Kamattámogatás gazdálkodóknak

Kamattámogatás: Agrárminiszter bejelentése szerint újabb pénzügyi segítséget kapnak a gazdálkodók   A háború okozta ukrán gabonaválság kezelése érdekében újabb kamattámogatás programról döntött a kormány. –

TOVÁBB OLVASOM »