HÍREK

Romló hangulat a turizmus területén

VIMOSZ: áprilisban enyhén romlott az üzleti hangulat a turizmus területén

 

Áprilisban a TKI turisztikai konjunktúra index plusz 2 ponton állt a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán. Ez azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén javulónak, de stagnáláshoz közelinek érzékelik. – közölte a legfrissebb felmérés eredményét a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) az MTI-vel csütörtökön.

Három havi emelkedés után áprilisban 2 ponttal csökkent az index értéke, így alatta marad az egy évvel ezelőtti értékének.

A legfrissebb felmérés alapján a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban emelkedett az index (mindkét alszektorban immár negyedik hónapja), míg az egyéb turisztikai szektorban kéthavi megugrás után jelentősen csökkent.

Idén áprilisban Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl vállalkozásainak TKI indexe a régiók közül kiemelkedett. Ezután Észak-Alföld, Dél-Alföld és Közép-Dunántúl következett átlagoshoz közeli megítéléssel. Mindeközben Észak-Magyarországon volt legrosszabb a szektor helyzete.

A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest mínusz 1 ponton áll. Amely azt mutatja, hogy szinte stagnált a kereslet a turisztikai ágazatban a munkaerő iránt. Ugyanakkor az elmúlt hónaphoz képest 3 ponttal nőtt az index értéke. A következő három hónapra vonatkozóan azonban már plusz 9 pontot mértek, ami azt jelenti, hogy a cégek kezdik bővíteni a munkaerőállományukat.

A turisztikai cégek 84 százaléka emelt árat az elmúlt 3 hónapban. Miközben 90 százalékuk számolt be működési költségei növekedéséről. Az árnövekedés átlagosan 18 százalékot, míg a működési költségeké 44 százalékot tett ki. Így a cégek továbbra sem tudták áraikban érvényesíteni a költség-növekedést. Mindez továbbra is alátámasztja a turisztikai szektor támogatásának indokoltságát – közölték.

Áprilisban a turisztikai cégek közel fele jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát. 51 százalékuk nem változtat az árakon, míg csökkentést alig 2 százalék jelzett. A szálláshely-szolgáltatásban az új szezon indulásával 53 százalék az emelést tervezők aránya. Miközben a vendéglátásban 52 százalék, az egyéb turisztikai szektorokban 34 százalék tervez emelni.

A kutatás szerint a következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 67 százaléka vár növekedést a vendégéjszakák számában. 28 százalékuk stagnálást, és 4 százalékuk vár visszaesést. A vendéglátásban működők közül 33 százalék vár vendégforgalom növekedést, míg 47 százalék stagnálást, 20 százalék pedig visszaesést vetít előre.

A VIMOSZ a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását, és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#turizmus #kutatás #turisztika #utazás #vendéglátás

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

turizmus

MTI 2023. május 4., csütörtök 16:31

gazdasági növekedés

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

Erste Bank
Erste vállalkozói felmérés

Erste Bank vállalkozói kutatás

Erste Bank: Megmaradt a magyarok vállalkozói kedve kutatások szerint Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon. Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma –

TOVÁBB OLVASOM »
ipari termelés
ipari termelés

8,3%-kal csökkent az ipari termelés

2023 áprilisában az ipari termelés volumene 8,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8%-kal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján

TOVÁBB OLVASOM »
üzletek
kiskereskedelmi üzletek forgalma

Csökkent az üzletek forgalma

12,6%-kal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma 2023. áprilisban a kiskereskedelemi üzletek forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 13,6, naptárhatástól megtisztítva

TOVÁBB OLVASOM »
ipari termelői árak
ipari termelői árak változása

Csökkenő ipari termelői árak

Az ipari termelői árak 2023 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest 15,9%-kal növekedtek. Az előző hónaphoz viszonyítva 2,0%-kal csökkentek 2023. áprilisban az ipari termelői árak

TOVÁBB OLVASOM »
beruházások változása
beruházások változása

Csökkenő beruházások

2023 I. negyedévében 2,8%-kal csökkentek a beruházások A beruházások volumene 2023 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8%-kal csökkent, az előző negyedévhez képest

TOVÁBB OLVASOM »