HÍREK

Áremelés várható a cégektől

MKIK GVI: a cégek háromnegyedétől áremelés várható

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol – ismertette januári felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).

A cégek 12 százaléka nagyobb, 16-20 százalékos, 5 százaléka pedig 20 százalékot is meghaladó mértékű áremelést tervez.

A kisebb vállalkozások, a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó, a nem exportáló, illetve a tisztán hazai tulajdonú cégek magasabb áremelést terveznek. Míg a nagyobb vállalatok, a kereskedelmi, a részben exportáló, illetve a külföldi tulajdonban lévő cégek alacsonyabb áremelésben gondolkodnak.

Az áremelést tervező cégek 93 százaléka már 2023 első negyedévében emelni fogja az árait. Korábban tervezik végrehajtani az áremelésüket a nagyobb cégek, valamint a feldolgozóipari és a gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalatok, míg a kisebb vállalkozások és az építőipari cégek időben későbbre tolják áraik emelését.

A vállalkozások többsége szerint az áremelést nagyon vagy teljes mértékben az energiaköltségek (70 százalék), a munkaerőköltségek (69 százalék) és az alapanyag- és anyagköltségek növekedése (69 százalék) határozza meg.

Ami pedig az üzleti eredményt illeti, a megkérdezettek csaknem négytizede (38 százalék) szerint a nyereségesség idén nem fog változni a tavalyihoz képest. A nyereségesség mértékének növekedésére a vállalatvezetők 27 százaléka számít. A cégvezetők tizede nem vár nyereséget az idei évben. További negyedük a tavalyi nyereséghez viszonyítva jelentős (6 százalék) vagy kisebb mértékű (19 százalék) visszaesésre számít.

Az építőipari cégek 15 százaléka és a feldolgozóipari cégek 14 százaléka egyáltalán nem számít nyereségre. A kereskedelmi cégek 43 százaléka a nyereség csökkenését várja. A gazdasági szolgáltatást végző vállalatok körében a többi ágazathoz képest kimagasló, 39 százalék, a nyereség növekedését várók aránya – állapította meg legfrissebb kutatása alapján az MKIK GVI.

#áremelés #vállalkozás #cég #alapanyag #energiaköltség

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

áremelés

MTI 2023. március 28., kedd 10:26

gyártás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

falugazdász
falugazdász

Bővült a falugazdász-hálózat

NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Új agrártámogatási honlap indult

Agrárminisztérium: elindult az új agrártámogatási honlap Új honlap, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk.

TOVÁBB OLVASOM »
kkv
vállalkozások

Magyar vállalkozások erősítése

NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányitási (ESG) keretrendszert meghatározó törvény célja, hogy erősítse a magyar vállalkozások versenyképességét

TOVÁBB OLVASOM »
infláció
infláció

A magyar gazdaság növekedési pályán

A nemzetközi pénzügyi intézmények szerint a magyar gazdaság visszatér a  növekedési pályájára A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési

TOVÁBB OLVASOM »
infláció
infláció

Lassult az euróövezeti infláció

Márciusban lassult az euróövezeti infláció Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán

TOVÁBB OLVASOM »
program
Ifjúsági Garancia Plusz program

Czomba Sándor: támogatás a fiataloknak

Czomba Sándor: bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és

TOVÁBB OLVASOM »