HÍREK

Hitelprogram felfüggesztés

EXIM: felfüggesztették a Baross Gábor hitelprogram forgóeszközhitel alprogramját

Felfüggesztették a Baross Gábor Újraiparosítási Program forgóeszközhitel alprogramját a keret kimerülése miatt; a döntés a konstrukció másik két területét a beruházási és a zöld hitelt nem érinti. Közölte az EXIM Magyarország hétfőn az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy a február 1-jével indult hitelprogram keretében az energiaválságnak leginkább kitett magyar vállalatok kedvezményes, fix kamatozású kölcsönt igényelhetnek.

Az elmúlt közel egy hónapban mintegy 1100 milliárd forintnyi hiteligénylés érkezett az ügynökséghez, illetve refinanszírozó partnereihez; a forgóeszközhitel bizonyult a legkeresettebbnek, az igénylők csak ebből mintegy 700 milliárd forint értékben adtak le igényt.

Jelezték azt is, hogy az eddigi igényléseket beérkezési sorrendben bírálják el, a támogatási döntéseket március 5-ig hozzák meg.

Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: számítottak arra, hogy a forgóeszközhitelt fogja igényelni a legtöbb vállalkozás. Azt is hozzátette, hogy a beruházási hitel kerete is kimerülőben van, azonban ez utóbbira még lehet igényt benyújtani.

A hitelcsomagot összesen 700 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, forintban maximum 6, euróban 3,5 százalékos fix kamatozással. A hitelt az év végéig vagy a keret kimerüléséig lehet igényelni.

Az EXIM Magyarország az ország hivatalos exporthitel-ügynöksége, amely az exportfinanszírozás mellett, közel egy évtizede belföldi hitelprogramokat is működtet. Az EXIM név alatt két jogi személy együttese értendő: a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank Zrt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB Zrt.).

Az EXIM Magyarország teljes eszközállománya 2022-ben közel 2000 milliárd forintot ért el, hitelállománya pedig átlépte az 1200 milliárd forintot, mintegy 2800 vállalati ügyfelének közel 90 százaléka a kkv-szegmensben működik.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nemrég bejelentette, hogy a Baross Gábor hitelprogram mellett hamarosan egy azonos nevű tőkeprogramot is indítanak a beruházási aktivitás növelése érdekében.

#hitelprogram #EXIM #hitelkeret #beruházás #zöldhitel

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

hitelprogram

MTI 2023. február 27., hétfő 12:16

MBH

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kkv
vállalkozások

Magyar vállalkozások erősítése

NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányitási (ESG) keretrendszert meghatározó törvény célja, hogy erősítse a magyar vállalkozások versenyképességét

TOVÁBB OLVASOM »
infláció
infláció

A magyar gazdaság növekedési pályán

A nemzetközi pénzügyi intézmények szerint a magyar gazdaság visszatér a  növekedési pályájára A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési

TOVÁBB OLVASOM »
infláció
infláció

Lassult az euróövezeti infláció

Márciusban lassult az euróövezeti infláció Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán

TOVÁBB OLVASOM »
program
Ifjúsági Garancia Plusz program

Czomba Sándor: támogatás a fiataloknak

Czomba Sándor: bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és

TOVÁBB OLVASOM »
garancia
Ifjúsági Garancia Plusz program

Indul az Ifjúsági garancia+ program

NGM: már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával,

TOVÁBB OLVASOM »
ben
gazdaság

2025-ben emelik a gazdasági növekedést

NGM: 2024-ben a kormány újraindítja, 2025-ben pedig tovább emeli a gazdasági növekedés ütemét. Az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben a kormány újraindítja, jövőre pedig tovább

TOVÁBB OLVASOM »