HÍREK

Az IMF javított az idei előrejelzésén

Növekvő világgazdaság 2023-ban: Az IMF javított az idei, de rontott a jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzésén

 

A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 2,9 százalékkal nő idén a világgazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, az októberi Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook,WEO) felülvizsgált prognózisa szerint. A jövő évi növekedési várakozását az IMF 0,1 százalékponttal 3,1 százalékra rontotta. Tavaly a globális gazdaság 3,9 százalékkal nőtt.

A jelentés összeállítói szerint az infláció visszafogása és az Ukrajnával szembeni orosz agresszió az idén is befolyásolja a globális gazdasági aktivitást. A koronavírus-járvány fellobbanása Kínában tavaly visszafogta a világgazdasági növekedést. Mostanra felszámolt korlátozások utat nyitottak az eddig becsültnél nagyobb gazdasági növekedés előtt.

A kockázatok mérlege továbbra is lefelé mutat, de a kedvezőtlen tényezők hatása mérséklődött 2022 októbere óta. – áll a friss jelentésben.

A javulás felé mutat, hogy számos gazdaságban kezd élénkülni a kereslet, és gyorsul az infláció lassulása. Ugyanakkor még hátráltatják a kilábalást a koronavírus-járvány súlyos egészségügyi következményei Kínában. Eszkalálódhat Oroszország háborúja Ukrajnában, miközben a szigorúbb globális finanszírozási feltételek súlyosbíthatják az adóssághelyzetet.

A fejlett országokra vonatkozó növekedési előrejelzését az idei évre javította, viszont a jövő évre rontotta az IMF. Az idén várhatóan 1,2 százalék lesz a növekedés ebben a régióban, 0,1 százalékponttal magasabb az őszi prognózisnál, 2024-ban pedig 1,4 százalék, ami viszont 0,2 százalékponttal alacsonyabb a korábban vártnál. Az országcsoport gazdasága 2,7 százalékkal nőtt 2022-ben.

Az IMF az Egyesült Államok idei GDP-növekedési kilátását javította az egyik legnagyobb mértékben, 0,4 százalékponttal, 1,4 százalékra a tavalyi 2 százalékos bővülés után. A washingtoni székhelyű szervezet jövőre 1 százalékos amerikai gazdasági növekedést vár, 0,2 százalékponttal alacsonyabbat a tavaly októberi becsléséhez képest.

Az euróövezetben a tavalyi 3,5 százalékos GDP-növekedés után az idén 0,7 százalékos bővülést vár az IMF, 0,2 százalékponttal magasabbat az őszi prognózisban jelzettnél. 2024-ban pedig 1,6 százalékos növekedést, ami viszont 0,2 százalékponttal alacsonyabb az októberben várthoz képest.

Németország idei növekedési prognózisát 0,4 százalékponttal 0,1 százalékra javította az IMF, a jövő évit viszont 0,1 százalékponttal, 1,4 százalékra rontotta. A német GDP tavaly 1,9 százalékkal nőtt.

A fejlődő országokban 4 százalékos növekedést vár az idén és 4,2 százalékost jövőre az IMF. Az idei prognózist 0,3 százalékponttal megemelte, a jövő évit 0,1 százalékponttal rontotta az októberi várakozásához képes. Az országcsoport GDP-je tavaly 3,9 százalékkal bővült.
A kínai növekedési előrejelzését az idei évre 0,8 százalékponttal, 5,2 százalékra javította az IMF, amely a jövő évre változatlanul 4,5 százalékos gazdasági bővülést vár. Kína GDP-je tavaly 3 százalékkal nőtt.

India gazdasága az idén 6,1 százalékkal, jövőre 6,8 százalékkal nő az IMF-jelentés összeállítói szerint, mindkét esetben megegyezik az októberi előrejelzéssel. India gazdasága tavaly 6,8 százalékkal erősödött.

Az orosz hazai össztermék a tavalyi 2,2 százalékos csökkenés után idén 0,3 százalékkal, jövőre 2,1 százalékkal nőhet. Az idei évre vonatkozó előrejelzését 2,6 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,6 százalékponttal javította az IMF.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 5,4 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,4 százalékkal, jövőre 3,4 százalékkal bővül. Az idei forgalomra vonatkozó adatot 0,1 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,3 százalékponttal lejjebb vitte az IMF októberhez képest.

A Brent, a Dubai Fateh és az amerikai WTI nyersolaj árának egyszerű számtani átlaga az idén várhatóan 81,13 dollár, jövőre pedig 75,36 dollár lesz. Az idén 16,2 százalékkal csökken az olajár a tavalyihoz képest, ami az őszi prognózisban jelzettnél 3,3 százalékponttal nagyobb mérséklődési ütem. Jövőre várhatóan további 7,1 százalékkal esik az olajár, ez az októberi becslést 0,9 százalékponttal haladja meg.

A globális infláció a tavalyi 8,8 százalékról idén 6,6 százalékra, jövőre pedig 4,3 százalékra mérséklődik a friss előrejelzés szerint. Az őszi várakozáshoz képest az infláció idén 0,1 százalékponttal, jövőre 0,2 százalékponttal lehet magasabb.

A fejlett országokban a tavalyi 7,3 százalék után idén 4,6 százalékos, jövőre 2,6 százalékos inflációt vár az IMF, amely az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését egyaránt 0,2 százalékponttal emelte. Az IMF az euróövezetben idén 5,7 százalékos, jövőre 3,3 százalékos, az Egyesült Államokban idén 4 százalékos, jövőre 2,2 százalékos, Japánban pedig az idén 2,8 százalékos, 2024-ben pedig 2 százalékos inflációval számol.

A fejlődő országokban az idén 8,1 százalékos, jövőre pedig 5,5 százalékos inflációt becsül a Valutaalap, amely az ősszel jelzetthez képest az idein nem változtatott, a jövő évit viszont 0,2 százalékponttal megemelte. Tavaly a fejlődő országokban 9,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

#IMF #világgazdaság #Euróövezet #USA #Ukrajna Oroszország #Kína #India #Valutaalap

Forrás: www.mti.hu; Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

MTI 2023. január 31., kedd 2:30

IMF

Budapest, 2023. január 31., kedd (MTI)

IMF

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

falugazdász
falugazdász

Bővült a falugazdász-hálózat

NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Új agrártámogatási honlap indult

Agrárminisztérium: elindult az új agrártámogatási honlap Új honlap, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk.

TOVÁBB OLVASOM »
kkv
vállalkozások

Magyar vállalkozások erősítése

NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányitási (ESG) keretrendszert meghatározó törvény célja, hogy erősítse a magyar vállalkozások versenyképességét

TOVÁBB OLVASOM »
infláció
infláció

A magyar gazdaság növekedési pályán

A nemzetközi pénzügyi intézmények szerint a magyar gazdaság visszatér a  növekedési pályájára A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési

TOVÁBB OLVASOM »
infláció
infláció

Lassult az euróövezeti infláció

Márciusban lassult az euróövezeti infláció Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán

TOVÁBB OLVASOM »
program
Ifjúsági Garancia Plusz program

Czomba Sándor: támogatás a fiataloknak

Czomba Sándor: bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és

TOVÁBB OLVASOM »