HÍREK

Sikeresen devizakötvény kibocsátás

Magyarország Kormánya 4,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki dollárkötvényeket. A Kormányzati cél, hogy a kötvénykibocsátásból korábbi, dollárkötvényeket fizessen vissza.

A befektetők részéről a bizalom, érdeklődés kiemelkedő volt, mivel háromszor annyi ajánlat érkezett a kötvényekre mint, amennyit kibocsátottak.  A bizalom mellett a kötvények hozama volt az ami a nagy érdeklődésre számot tartott.

Varga Mihály pénzügyminiszter úr véleménye szerint a befektetői bizalom továbbra is erős a magyar gazdaság, Magyarország iránt. A Bizalomnak több oka van, de az kiemelendő hogy 2022-ben az államadósság GDP-hez viszonyított aránya 76,8 százalékról 73,5 százalékra mérséklődött.

A miniszter úr szerint az érdeklődők pozitívan konstatálták, hogy a költségvetési hiány az eredetileg tervezett 5,9 százalék helyett a választási év és a háborús válság ellenére is 4,9 százalékban teljesült.

Varga Mihály megfogalmazta, hogy 2010 óta a külföldiek kezében lévő államadósság aránya kétharmadról egyharmadra csökkent, a devizaadósság aránya 50 százalékról 30 százalékra változott. A dollárkötvény kibocsátása mellett a devizaadósság aránya továbbra is 30 százalék alatt maradt.

A pénzügyminiszter jelezte, további államadósság csökkenéssel, javuló költségvetési hiánnyal terveznek 2023-ban és a most kibocsátott kötvények egy részt is korábbi dollárkötvények visszafizetésére fogják használni.

A költségvetés célja nem lehet más sem békésebb, sem a jelenlegi turbulensebb gazdasági helyzetben, minthogy csökkentse az államadósságot és az ez együtt járó kamatkiadásokat. A törekvés folyamatos a pénzügyi tárca részéről, növelve ezzel a költségvetés mozgásterét.

A piaci bizalom Varga Mihály személyének is szól, aki a kormányzati célok mellett és azokat támogatva, sikeresen kezeli a költségvetési helyzeteket, célokat.

Függetlenül attól, hogy egy ország költségvetéséről legyen szó, vagy egy nagyvállalat, egy kisebb cég esetében, folyamatosan figyelmet kell fordítani a működésre, adósságszolgálatra. Ahol nincs erre dedikált pénzügyi csapat, de még ott is, mert nincs meg a folyamatos hitelpiaci fókusz, érdemes tanácsadói segítséget igénybe venni. A mai 16-18 százallékos kamatszintek mellet jelentős összeget lehet spórolni megfelelő döntésekkel.

Keresd szakértőinket és találjunk közösen megoldást! Vállalati hitelek | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)

Forrás: Facebook, Zöldhitel főoldal | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

állami támogatott és piaci hitelek

építőipar

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A VÁLLALATI HITEL ÉS HITELPROGRAM MEGOLDÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy az államilag támogatott hitel, hitelprogram, vagy piaci alapú vállalati hitelek iránt érdeklődők minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

program
KKV támogatás

KKV Technológia Plusz Hitelprogram

KKV Technológia Plusz Hitelprogram – GINOP Plusz- 1.4.3-24 A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) termelékenységének növelésére, termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtésére és bővítésére szolgáló

TOVÁBB OLVASOM »
falugazdász
falugazdász

Bővült a falugazdász-hálózat

NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát

TOVÁBB OLVASOM »
agrártámogatás
agrártámogatás

Új agrártámogatási honlap indult

Agrárminisztérium: elindult az új agrártámogatási honlap Új honlap, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk.

TOVÁBB OLVASOM »
kkv
vállalkozások

Magyar vállalkozások erősítése

NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányitási (ESG) keretrendszert meghatározó törvény célja, hogy erősítse a magyar vállalkozások versenyképességét

TOVÁBB OLVASOM »
infláció
infláció

A magyar gazdaság növekedési pályán

A nemzetközi pénzügyi intézmények szerint a magyar gazdaság visszatér a  növekedési pályájára A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési

TOVÁBB OLVASOM »
infláció
infláció

Lassult az euróövezeti infláció

Márciusban lassult az euróövezeti infláció Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán

TOVÁBB OLVASOM »